Egy újabb lépéssel közelebb Donald Trump alkotmányos felelősségre vonása

Egy újabb lépéssel közelebb Donald Trump alkotmányos felelősségre vonása

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága 23:17 arányban megszavazta pénteken a Donald Trump elnök alkotmányos felelősségre vonását (impeachment) hivatalosan is elindító eljárás vádpontjait.

A bizottság párthovatartozás szerint voksolt: vagyis a demokrata párti törvényhozók valamennyien megszavazták a szöveget, a republikánusok pedig egyöntetűen elutasították.

A bizottság rekordgyorsasággal döntött: alig tíz perc alatt megszavazta a Trump ellen megfogalmazott két vádpontot, azok után, hogy csütörtökön egész nap vitázott róla, és az éjszakába nyúlóan sem sikerült megállapodásra jutnia és elnapolta a döntést.

A vádpontok szerint Donald Trump visszaélt a hatalmával és akadályozta munkájában a kongresszust.

A két vádpontról szóló szöveget a képviselőház egésze elé terjesztik szavazásra. A voksolást várhatóan jövő szerdán tartják. Elemzők szerint bizonyosra vehető, hogy a kongresszus demokrata többségű alsóháza megszavazza az impeachment-eljárás megindítását a republikánus elnök ellen.

Ezt követően, a törvények értelmében, az ügy a szenátus elé kerül, ahol az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts vezetésével lefolytatják a pert az elnök ellen. Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője csütörtök este egy televíziós interjújában azt hangoztatta" "zéró esélye" van annak, hogy elmozdítsák hivatalából Donald Trumpot.

Az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárását a demokrata párti törvényhozók egy Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetés miatt kezdeményezték, mert Trump felvetette, hogy korrupciós vizsgálatot kellene indítani Kijevben a demokraták elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben. Az eljáráshoz vezető képviselőházi meghallgatásokat összegző bizottsági jelentés a meghallgatásokból azt a következtetést vonta le, hogy Donald Trump fehér házi megbeszéléseket, katonai segélycsomagot és más hivatalos csatornákat is felhasznált, hogy újraválasztásához külföldi segítséget vegyen igénybe.

(MTI)