"Elképzelése sincs a kormánynak a hazai oktatásról"

"Elképzelése sincs a kormánynak a hazai oktatásról"

A Jobbik országgyűlési képviselője, Brenner Koloman szerint a kormánynak nemhogy tanterve, de elképzelése sincs a hazai oktatásról. 

A jobboldali néppárt politikusa saját közösségi oldalán közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy lassan 10 év óta bármit megtehet a Fidesz, ehhez képest az oktatásra keveset költ az adófizetők pénzéből, a gyermekek és tanárok túlterheltségét nem orvosolták, az oktatás modernizációját pedig elaludták.

Mint ismert, a kormány korábban azt tervezte, hogy 2020-tól már az új Nemzeti Alaptanterv szerint oktatják a diákokat, azonban a csütörtöki nap folyamán Gulyás Gergely kancelláriaminiszter úgy nyilatkozott: 

nem érkezett annyi változtatás, ami ezt indokolná, így a jelenlegi Nat-ot módosítják majd.

Brenner Koloman szerint 

"miután kiadtunk rá néhány százmillió forintot, elásták az új alaptantervet is, amit egy laza sajtótájékoztatón tud meg a teljes közvélemény, az érintett tanárok, a szülők és főleg az érintett gyermekek és fiatal felnőttek."

Hozzátette, hogy nem az új NAT oldotta volna meg azokat a problémákat, amelyek miatt a 15 évesek egynegyede funkcionális analfabéta. Amelyek miatt a leszakadó térségekben, és lassan már a "jobb iskolákban" is mindennapos az iskolai erőszak, mert nincsenek pedagógiai asszintensek, segítők, mert nem a tanár feladata megetetni reggel az éhes gyermekeket.

Leszögezte, hogy jelzésértékű szegénységi bizonyítványnak tartja azt, hogy már csak nem is imitálják a fideszesek, mintha érdekelné őket a felnövekvő generációk tudása.

Brenner Koloman elmondta, hogy a Jobbik alapelve az, hogy minden magyar polgárnak joga, hogy az oktatásban megkapta azt a tudást és azt a készséget, amely a 21. században egy gyarapodó, teljes élethez kell. 

Az elavult oktatási szemlélet nem fog értelmiséget kinevelni

Az elavult oktatási szemlélet nem fog értelmiséget kinevelni