Tripoli katonai segítséget kér, török csapatok Líbiában?

Tripoli katonai segítséget kér, török csapatok Líbiában?

A nemzetközileg elismert líbiai egységkormány öt országhoz fordult pénteken katonai segítségért, hogy kivédhesse az ország keleti részét ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftár tábornok offenzíváját a főváros, Tripoli ellen - közölte a Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök hivatala.

Haftár támadásáról itt írtunk:

Offenzíva indul Tripoli elfoglalására

Halifa Haftár tábornok és csapatai terveik szerint döntő offenzívát indítanak Tripoli elfoglalására, a hadúr a szétszakadt ország keleti részét irányítja. Haftár úgy fogalmazott, hogy ütött a nulladik óra. Távoznak a diplomaták Az offenzíva hírére a nyugati országok diplomatái elkezdtek csomagolni és a nyugatabbra található Dzsanzúrba utaznak, onnan hajókkal hagyják el Líbiát - legalábbis az al-Arabíja információi szerint, külképviseleti megerősítés nem történt.

A líbiai kormányfő "a baráti államoknak" címzett üzenetében felszólította az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, Olaszországot, Algériát és Törökországot, hogy hajtsák végre a "biztonsági együttműködésről szóló megállapodásokat".

Szarrádzs szerint támogatniuk kell az egységkormány arra irányuló erőfeszítéseit, hogy megállítsa a főváros elleni támadást és helyreállítsa az ország stabilitását.

Az érintett államokat ezen felül együttműködésre és egyeztetésre sürgette az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetek elleni harcban. A líbiai miniszterelnök szerint Haftár áprilisban megindított offenzívája lehetővé tette ezeknek a szélsőségeseknek, hogy ismét megvessék a lábukat az országban. Szarrádzs üzenetében szorosabb együttműködést szorgalmazott az illegális bevándorlás feltartóztatása, valamint a szervezett bűnözés és az emberkereskedelem elleni harc ügyében is.

Ultimátum

Halífa Haftár tábornok háromnapos határidőt szabott pénteken a tripoli székhelyű kormányt támogató milíciának, hogy hagyja el a fővárost, különben az irányítása alatt álló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) újabb nagy támadást indít ellene. A figyelmeztetést megelőzően az LNH légitámadást hajtott végre olyan raktárak ellen, amelyekben török fegyvereket és hadfelszerelést tárolnak.

Jönnek a törökök?

A líbiai egységkormány csütörtökön jelentette be, hogy igénybe kívánja venni a török segítséget a biztonsági és katonai együttműködésről november végén aláírt szándéknyilatkozat ratifikálásával.

A megállapodás lehetővé teszi, hogy Törökország erősebb szerepet játsszon a líbiai konfliktusban, ezt a török parlament szombaton jóvá is hagyta. Az ENSZ a ratifikációt követően a külföldi hatalmak növekvő befolyására figyelmeztetett az észak-afrikai országban, és ismételten a konfliktus politikai rendezését követelte.

Recep Tayyip Erdogan török elnök korábban ismételten kilátásba helyezte, hogy csapatokat küld Líbiába, ha a nemzetközileg elismert egységkormány kéri. Egyelőre azonban nem világos, hogy a szándéknyilatkozat életbelépésével valóban török csapatok érkeznének Líbiába.

Az Anadolu török hírügynökség szerint az egyezmény lehetővé teszi Törökországnak, hogy katonai tanácsadókat és kiképzőket küldhessen Líbiába, közös hadgyakorlatokat tarthasson, illetve fegyvereket és katonai járműveket küldjön az észak-afrikai országba, amennyiben ezt a tripoli székhelyű vezetés kérné. A megállapodás egyben a hírszerzési értesülések megosztásáról is rendelkezik. Ankara emellett kötelezettséget vállalt, hogy segít egy védelmi erő felállításában, amely rendőrségi és katonai feladatokat egyaránt ellátna.

Feltartóztattak egy hajót

A kelet-líbiai haditengerészet egyik hajója szombaton Derna térségében feltartóztatott egy Grenadában regisztrált hajót török legénységével. Ahmed al-Miszmári tábornok, az LNH szóvivője szerint a hajót Rász el-Hilal kikötőjébe vontatták rakománya átvizsgálására. A Reuters hírügynökségnek eljuttatott felvételen látható, hogy a kelet-líbiai haditengerészek kikérdezik a hajó legénységének három tagját. Az LNH egyben közzétette három török állampolgár útlevelének a másolatát is.

Egyelőre nem tudni, mi lehet a hajó rakománya. Az ENSZ szakértői novemberben közzétett jelentésükben azt állították, hogy Törökország katonai felszerelést küldött Líbiába a világszervezet fegyverembargóját megsértve.

Szétszakadt ország

Szarrádzs kormányát a líbiai konfliktusban Törökország, Katar és Franciaország támogatja, míg Haftár hadserege a legnagyobb és legjobban szervezett az ország számos milíciája közül, és Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Oroszország támogatását élvezi. 

Líbiában Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása óta zűrzavar uralkodik, amelyben egymással rivalizáló milíciák igyekeznek minél nagyobb területeket ellenőrzésük alá vonni.

A líbiai konfliktusról itt írtunk részletesen:

Egy ország, két kormány, polgárháború, olaj és menekültek

Moammer Kadhafi 2011-es eltávolítása nem hozott demokratikus átmenetet Líbiában, az országban polgárháború dúl a Fájez esz-Szarrádzs vezette egységkormány és Halifa Haftár tábornok között, aki a Líbiai Nemzeti Hadsereg parancsnoka. A főváros ostrom alatt áll, a nemzetközi szereplők álláspontja nem egyértelmű, erős törzsi megosztottságot is láthatunk, miközben a világ egyik legnagyobb olajkincsén ül az ország.

(MTI nyomán)