Kumin Ferenc lesz az új londoni nagykövet

Kumin Ferenc lesz az új londoni nagykövet

Habony Árpád reaktiválása állhat a nagykövet-váltás hátterében.

Szijjártó Péter külügyminiszter Kumin Ferencet jelölte a londoni nagyköveti posztra - erősítette meg a Külgazdasági- és Külügyminisztérium az atv.hu-nak.

Kumin Ferenc a jelenlegi londoni nagykövetet Szalay-Bobrovniczky Kristófot váltja jövőre, akit 2016-ban neveztek ki.

A KKM jelenlegi helyettes államtitkára politológus-közgazdász, marketingszakember. 2006 és 2010 között Sólyom László államfő hivatali idejében a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának vezetője volt, 2012 és 2014 között pedig a második Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkára. Kumin Ferenc 2014-től a New York-i főkonzuli tisztséget látta el.

Néhány napja a Népszava már megszellőztette a nagykövet-váltást, és azt írta: a cserét az indokolja, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf Habony Árpád jobbkezeként dolgozott az elmúlt években Londonban. Utóbbi pedig ismét aktív szerepet kap a kormányzati politika és kommunikáció alakításában.