Transznemű szuperhős?

MCU

Kevin Feige, Marvel-vezér a New York-i Filmakadémián kérdésre válaszolva leszögezte, hogy lesz transznemű szereplő a filmjeikben:

Hogyne, hogyne, sőt, hamar. Most forgatunk egy filmet, abban fog szerepelni.

Több tippünk is van, hogy melyik filmre utalhatott Feige. Idén érkezik az Eternals (Örökkévalók), aminek a munkálatai jelenleg is zajlanak. Ebben egy meleg karakter már biztos, hogy szerepelni fog: a Trónok harcából Robb Starkként ismert Richard Madden lesz Ikaris, aki az első nyíltan homoszexuális szuperhőse lesz a Marvel-filmeknek.

Az Örökkévalók főszereplői.
Twitter

Utóbbi kijelentés annyiban sántít, hogy a Tessa Thompson-féle Valkűrről csak az nem tudta, hogy biszexuális, akinek fogalma sincs a képregényekről. Az MCU-ban vélhetően a Thor: Love and Thunderben teszik egyértelművé szexuális irányultságát.

Valkűr

A Deadpoolban már találkozhattunk leszbikus mutánssal, ő volt Negaszonikus Tini Torpedó, de annak a filmnek még nem volt köze az MCU-hoz, ellentétben a majd valamikor érkező harmadik Deadpoollal.

Thor is játszik

Ha nem az Eternals, akkor a Love and Thunder is ideális terep lehet az első transznemű hős bevezetésére, a képregényes alap meg is van hozzá: a Thor-füzetekben egy Sera nevű karakter egy férfi angyalcsoport tagja, női identitással.

Nem az első transznemű

Ha a vásznon nem is, a televízióban már láthattunk transznemű szuperhőst. Nicola Maines a Supergirl sorozatban tűnt fel Nia Nal szerepében, tehát ilyen szempontból nem ír történelmet a Marvel.

Nia Nal

Mielőtt azonban belekezdenénk a már unalomig ismételt „Hollywood a píszí miatt tönkreteszi a filmeket!!44” mantrába, érdemes fejben tartanunk, hogy a Marvel-képregényekben már régóta szerepelnek LMBTQ-karakterek, innen nézve tulajdonképpen az a meglepő, hogy Feige és csapata eddig várt az MCU-ba való beemelésükkel.

Akit pedig ennyi nem győzne meg, itt lehet böngészni a Marvel transznemű karaktereinek listáját.

Szuperhősőkről és képregény-történelemről ebben az interjúban beszélgettünk Szujer Orsolyával, aki a téma szakértője:

Szükségünk van szuperhősökre?

Az istenfázison szerintem túlléptünk, manapság nem vágyunk erre. Egy aranykori Supermanen jót mosolygunk, de már nem tudjuk komolyan venni. Arra sokkal inkább szükségünk van, hogy oké, szuperhős, szét tud egyedül robbantani egy űrhajót, de van benne valami egészen hétköznapi. Szerintem Kamala Khan ezért is nagyon népszerű karakter.