5-8 milliárd forintot buknak évente a magyarok, hogy Mészárosék olcsóbban bérelhessenek állami földet

5-8 milliárd forintot buknak évente a magyarok, hogy Mészárosék olcsóbban bérelhessenek állami földet

Magyar Zoltán, a Jobbik agrárpolitikusa hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy jogalkotási és ügyészségi fronton is igyekszik megakadályozni azt a költségvetésicsalás-gyanús folyamatot, mely során Magyarország legnagyobb oligarchái, Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc a piaci ár harmadáért-feléért bérelhetnek állami termőföldet.

A politikus egyébként ismételten leszögezte: a földprivatizáció szöges ellentétben áll az Orbán-kormány 2010-es programjával, és azzal az ígérettel, hogy az állami földterületek növelésével megerősítik a magyar vidéket. Ezzel szemben 2020-ra 150 ezer hektár termőföld maradt állami tulajdonban, és amelynek nagy részét Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor érdekeltségei bérelnek, 20-50 évre megkötött szerződésekkel. Elképesztőnek, felfoghatatlannak és arrogánsnak nevezte, hogy a magyar állam a legtehetősebbeket támogatja a szerény bérleti díjakkal.

Ez Magyar Zoltán szerint tisztességtelen az adófizetőkkel szemben, akik évi 5-8 milliárd buknak azon évente, hogy a Fidesz-közeli oligarchák "méltányos" áron bérelhetnek földet, és méltánytalan a tisztességes piaci szereplőkkel is, akik piaci alapon bérelnek.

A szakpolitikus felidézte, a földprivatizáció során birtokon belülre kerülő új tulajdonosok perre mentek azon bérlőikkel szemben, akik jóval a piaci ár alatt fizettek bérleti díjat.

Ez alapján a magyar államnak perre kellene menni "a rendkívül kedvezőtlen bérleti díjak" miatt Mészáros Lőrinccel szemben is

- jelentette ki.

A Jobbik országgyűlési képviselője ezzel kapcsolatban közölte, pert nyertek az állammal szemben, így megismerhetővé válhatnak a bérleti szerződések.

Azt várom, hogy a két jól ismert, és megnevezett oligarchán kívül még jó néhány olyan kormánypárti politikus neve és családja is napvilágra kerül, akiket most még csak sejtünk, és emiatt nem is nevezhetek meg

- tette hozzá.

Közölte azt is, törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlés elé, amellyel feloldanák ezt az igazságtalan állapotot. Ezenkívül az ügyészséghez is fordul, mert álláspontja szerint költségvetési csalásnak minősül, hogy az Orbán-kormány olyan módon bánik a nemzeti tulajdonnal, "ami megkárosítja a tulajdonosokat, minket, magyar állampolgárokat".

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/e8AbxQyslP4.jpg?itok=SXDONFGM","video_url":"https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=e8AbxQyslP4&feature=emb_title","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}


Felvetettük, hogy Orbán Viktor a mai kormányinfón elismerte, azért fizették ki a Tiborcz Istvánhoz kapcsolható, és korrupció-gyanúba keveredő Eliost állami pénzből, mert nem akartak vitát az EU-val. Magyar Zoltán szerint ez a beismerés gyakorlatilag azt jelenti, "hogy ha az ellopott uniós forrásokra fény derül, akkor mielőtt baj lenne, kifizetettjük azt a magyar adófizetőkkel". Mint mondta, a Jobbik ezért támogatja továbbra is az Európai Ügyészség felállítását, amely az OLAF-nál hatékonyabban tudna fellépni az EU-s források védelme érdekében.

Magyar Zoltán úgy látja, az EU-nak lenne keresnivalója a hazai földtámogatások körül is, mert biztos érdekelhetné Brüsszelt, hogy azokat nem piaci alapon osztják szét, így azt lehet mondani, hogy közvetett módon az európai források egy korrupciós mechanizmust segítenek, egy költségvetési csalást tartanak fent - hangsúlyozta.