Merkel és Putyin közös állásponton van az iráni atomalkuról

Merkel és Putyin közös állásponton van az iráni atomalkuról

A főbb geopolitikai kérdésekben is egyetértett a két ország vezetője.

Az Északi Áramlat-2 gázvezeték építését be kell fejezni, azzal Németország és más európai országok is nyerni fognak - jelentette ki az MTI tudósítása szerint Angela Merkel német kancellár a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen megtartott szombati moszkvai sajtóértekezletén.

Merkel hangsúlyozta, hogy mindenki érdekelt a gázellátás diverzifikálásában, és az Északi Áramlat-2 kereskedelmi projekt, amelynek befejezését Németország a meghirdetett amerikai szankciók ellenére is támogatja. Mint mondta:

Németország nem lát Oroszországtól való egyoldalú függőséget a gázszállítások terén.

Putyin azt mondta, hogy a gázvezetéket Oroszország képes egyedül is befejezni. Elismerte, hogy az építkezésben részt vevő cégek ellen bevezetett amerikai büntetőintézkedések miatt a megvalósítás több hónapos késedelmet szenved, de közölte, hogy a vezetéket még idén, de legkésőbb a jövő év első negyedében üzembe fogják helyezni.

A felek megelégedéssel nyugtázták, hogy december végén megszületett a megállapodás az orosz gáz ötéves ukrajnai tranzitjáról Európa felé.

Német-orosz egyetértés a közel-keleti helyzetről

Putyin közölte, hogy német tárgyalópartnerével együtt támogatja az iráni atomalkuról megkötött nemzetközi megállapodás, a közös átfogó cselekvési fenntartását. Merkel hangsúlyozta, hogy Irán nem juthat atomfegyver birtokába, ezért Berlin minden diplomáciai eszközt fel fog használni a megállapodás megőrzése érdekében, még ha az „nem is ideális”. A kancellár fontos lépésnek nevezte, hogy Teherán elismerte az ukrán utasszállító repülőgép lelövését.

Putyin kifejezte reményét, hogy a Közel-Keleten nem kezdődik nagyszabású katonai konfliktus, amely szerinte az egész világot érintő katasztrófához, egyebek mellett menekültáradathoz vezethet.

„Ez egyszerűen humanitárius katasztrófa, vallásközi katasztrófa, gazdasági katasztrófa lesz. Mert a világgazdaság és a világenergetika lerombolásához vagy óriási mértékű károsodásához vezethet”

- figyelmeztetett az orosz elnök.

A sajtótájékoztatón szó esett a líbiai konfliktusról, mellyel kapcsolatban Putyin tűzszünetre szólított fel. Támogatásáról biztosította a líbiai rendezésről német kezdeményezésre Berlinben tartandó nemzetközi konferenciát. Merkel kifejezte reményét, hogy a líbiai rendezést célzó orosz-török erőfeszítések eredményhez vezetnek.Az ukrajnai válságról az orosz elnök azt mondta: a minszki megállapodásoknak nincs alternatívájuk, és azokat maradéktalanul végre kell hajtani. Szíria esetében mindkét vezető egyetértett abban, hogy az ottani válság kizárólag politikai eszközökkel, az ENSZ BT 2254-es határozata alapján rendezhető.