Pálffy Istvánt nem leváltották, hanem lejárt a nagyköveti mandátuma

Pálffy Istvánt nem leváltották, hanem lejárt a nagyköveti mandátuma

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára pontosított a Facebookon.

Pénteken jelent meg a magyar sajtóban a hír a csütörtöki Magyar Közlönyre hivatkozva, hogy Áder János határozata alapján két nagykövetet neveztek ki, illetve mentettek fel a tisztségéből.

Az egyik felmentett a volt tévés, majd KDNP-s képviselő Pálffy István, aki a dublini nagykövetséget vezette december elejéig. A közlöny szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére történt a felmentés, de Pálffy érdemei elismerése mellett.

Szombaton a Facebook-oldalán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára pontosított, és azt írta: Pálffy nem leváltották, hanem egészen egyszerűen lejárt a nagyköveti mandátuma. „Korai volt a káröröm” - tette hozzá.

Menczer úgy fogalmazott:

„Pálffy István nagyköveti kinevezése a szokásos eljárásrend alapján hivatalosan 2019. nyarán járt volna le, megbízatását azonban a hivatalvezetés zavartalansága érdekében 3 hónappal meghosszabbítottuk. A hosszabbítás lejártával, 2019. novemberében tért haza.”