Nem sokat kellett várni az év első időközi választására

Nem sokat kellett várni az év első időközi választására

Az év első időközi választásait rendezik.

Az év első időközi választásait rendezik ma: Banán, Cserépváralján és Esztergályhorvátiban polgármestert, Lakhegyen polgármestert és képviselőket, Orosházán és Lendvadedesen pedig önkormányzati képviselőt választanak.

A Békés megyei Orosháza 1-es egyéni választókerületében az októberi választáson kialakult szavazategyenlőség miatt tartanak időközi választást, a képviselői helyért hárman indulnak, és 2261-en szavazhatnak. 

Az orosházai választással részletesen is foglalkoztunk. Mint ismert, a Dél-Békés központjában azért nem sikerült leváltani a kormánypárti polgármestert, Dávid Zoltánt, illetve többséget szerezni a képviselő-testületben, mert a Közösen Orosháza Városáért lokálpatrióta egyesület mögött nem valósult meg a teljes ellenzéki támogatás, a helyi MSZP ugyanis nemcsak polgármesterjelöltet, hanem minden egyes körzetben képviselőjelöltet is indított. Ennek az lett az eredménye, hogy a Jobbik, a DK, a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom által támogatott polgármesterjelölt, Szabó Ervin 154 szavazattal kapott ki Dávid Zoltántól, úgy hogy az MSZP-s Fetser János elvitt az ellenzéki oldalról 1631 voksot (16,45 százalékot).

Emellett az 1-es számú választókerületében az ellenzéki Raffai János és a kormánypárti Tóth Zoltánné is 417-417 szavazatot (41,91 százalék) kapott, miközben az MSZP-s Füvesi Sándor 161 szavazattal (16,18 százalék) behúzta a kétes dicsőséget érő harmadik helyet.

Most annyiban más a helyzet, minden ellenzéki párt beállt Raffai János mögé (ha a Munkáspártot nem számoljuk ide). További részleteket itt olvashat:

Így legyőzhetik a Fideszt Orosházán - minden ellenzéki szavazattal számolhatnak a vasárnapi időközin

A jászberényi csúfos kudarc után, de még a dunaújvárosi előre kalkulált vereség előtt, a Fidesz pártlogóval igyekszik megvédeni a maffiavádakkal gyanúsított Simonka György üzleti érdekeltségeit a vasárnapi időközi önkormányzati választáson Orosházán. Az ellenzék azonban most egységesebb, mint amilyen októberben volt, és meg akarják mutatni, ők vannak többségben a városban.

A Komárom-Esztergom megyei Banán azért tartanak időközi polgármester-választást, mert az októberi önkormányzati választáson szavazategyenlőség alakult ki az első helyen a polgármester-jelöltek között. Az időközi választáson hat jelölt indul a tisztségért, ebből öten függetlenként - köztük az őszi választáson az első helyen végzők -, egy jelölt pedig a Nemzeti Zöld Koalíció jelöltjeként. Banán másfél ezer ember él, közülük 1339 voksolhat most.
    
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserépváralján ugyancsak azért tartanak időközi választást, mert ősszel a három jelölt közül a két legjobban szereplő induló egyenlő számú szavazatot gyűjtött be. A mostani voksoláson az ősszel a legtöbb szavazatot kapó két jelölt indul, függetlenként. A választói névjegyzékben 359 cserépváraljai lakos szerepel.
    
A Zala megyei Esztergályhorvátiban szintén szavazategyenlőség miatt lesz időközi választás, miután októberben a négy jelölt közül a két legjobban szereplő induló egyenlő számú szavazatot gyűjtött be. Az időközi választáson három független jelölt - köztük az őszi választás két legtöbb szavazatot kapó jelöltje - mellett elindul a Nemzeti Zöld Koalíció jelöltje is. A választói névjegyzékben 369 esztergályhorváti választópolgár szerepel.
    
A szintén Zala megyei Lakhegyen tavaly októberben jelöltek hiányában elmaradt a képviselő- és polgármester-választás. Az időközi választáson hat polgármesterjelölt indul: öten függetlenként, egy jelölt pedig a Nemzeti Zöld Koalíció színeiben. A négytagú képviselő-testület helyeire nyolc független jelöltet vettek nyilvántartásba. A mintegy ötszáz lakosú településen 392-en adhatják le a szavazatukat, nincs a jelöltek között a jelenlegi polgármester és az eddigi képviselő-testület egyetlen tagja sem.
    
A Zala megyei Lendvadedesen pedig azért lesz időközi képviselő-választás, mert a képviselők száma a működéséhez szükséges létszám alá csökkent. Két jelölt indul, 28-an szavazhatnak rájuk.
    
Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.