A könnyű testi sértés gyanúja mellett, mégis nyomoznak szeméremsértés miatt is Donáth László ellen

A könnyű testi sértés gyanúja mellett, mégis nyomoznak szeméremsértés miatt is Donáth László ellen

Az Index megkeresésére a Fővárosi Főügyészség megerősítette, amiről korábban többször is írt a kormánypárti sajtó, hogy az egykori szocialista képviselő, Donáth László ügyében „aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége” miatt folyik nyomozás.

Részleteket nem közöltek, tekintettel a folyamatban lévő eljárásra. Korábban az ügyben tényfeltáró vizsgálatot indított az evangélikus egyház, az Index kérdésekre most annyit válaszoltak: a vizsgálat még nem zárult le.

Január elején írta meg a Pesti Srácok, hogy szeméremsértés és könnyű testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Lászlót. A kormánypárti lapok számolt be először arról, hogy az egyik fővárosi szeretetotthonban az evangélikus lelkészként dolgozó Donáth László állítólag több női alkalmazottat is zaklathatott. Az egyik dolgozó feljelentést tett ellene, és az ügyben nyomozás indult.

Donáth akkor arról beszélt a Népszavának válaszolva, hogy lánya, az EP-képviselővé választott momentumos Donáth Anna miatt zajlik politikai lejáratókampány zajlik ellen. Két hete az atv.hu érdeklődésére Donáth László elismerte, hogy decemberben beidézték a rendőrségre és könnyű testi sértéssel gyanúsítják. A lelkész szerint decemberi kihallgatásakor adategyeztetésre került sor, és megismerte az ügyben született feljelentést. Az atv.hu-nak akkor cáfolta azt, hogy szeméremsértéssel gyanúsították volna meg.