Pedagógusalázásból jelesre vizsgázott a kormány

Oktatás
MTI

A Fidesz-kormány tíz év alatt sem jött rá, hogy pontosan mit akar kezdeni az oktatással, a gyakorlatban mindössze az alulfinanszírozottság és a központosítás jelent meg - állítja a Jobbik. Az ellenzéki párt hétfői sajtótájékoztatóján dr. Brenner Koloman frakcióvezető-helyettes, a Jobbik oktatási és kulturális kabinetének vezetője arról beszélt, hogy diktátumok és csapongó ötletelések helyett olyan átfogó és egyeztetett reformokra van szükség, melyben sokkal nagyobb hangsúlyt kap

  • az egyéni bánásmód,
  • a motiváció felkeltése,
  • a folyamatos aktivitásra bírás,
  • az alkotás örömének ismertetése
  • és az életkornak megfelelő oktatásmód.

Az ellenzéki párt meglátása szerint a hazai oktatás gyakorlatilag kettészakadt, és folyamatosan növekedik az elit intézmények, valamint a leszakadó régiók oktatási színvonala közötti távolság.

A jobbikos politikus bírálta, hogy "a tudás- és értelmiségellenes Fidesz" állatorvosi lovaként teljes káosz uralkodik a Nemzeti alaptanterv (NAT) körül, amit már több mint másfél éve bemutattak, majd visszavontak, aztán töröltek, végül módosítottak, de mégsem adtak közre.

Brenner Koloman felhívta a figyelmet arra, hogy az új NAT mindössze heti 35-ről 34-re, azaz egyetlen óraszámmal csökkentené a diákterhelést, miközben korábban 20 százalékos csökkentésről szóltak a tervek.

„Szakmailag nem alátámasztott és megvitatott, példa nélküli kapkodásnak vagyunk tanúi, ami a szülők, pedagógusok és gyermekek életére is negatív hatással lesz”

- véli az oktatási szakpolitikus.

Mint mondta, a Jobbik minimum 6, de inkább 8 százalékra emelné az oktatásra fordított GDP-arányt. Kiemelt hangsúlyt fektetnének a digitális fejlődésre, a modern nyelvoktatásra, valamint gazdasági alapismereteket emelnének az oktatásba, kiegészítve azokkal a kompetenciákkal, melyek a XXI. századi élethez szükségesek.

Hiszünk egy tudás- és tudományközpontú Magyarországban

- jegyezte meg.

Ander Balázs, az Országgyűlés oktatásért is felelős kulturális bizottságának alelnöke egy alternatív bizonyítványt ismertetett, melyben a kormánypárt valamennyi tárgyból jelesre vizsgázott:

A tanítás, mint értelmiségi hivatás tekintélyének lerombolása - jeles
A pedagógusok egyötödétől elvették a közalkalmazotti státuszt.

Szelekció - jeles
Az elit részére milliárdos állami támogatásból építenek évente 3-4 millió forint tandíjat felszámoló magániskolákat, míg a köznépnek leromló állapotú köziskolák maradnak, melyek tanulói "jók lesznek" a futószalag mellé, vagy „egy oligarcha adriai jachtján teljesíthetnek szolgálatot".

Pedagógusok megalázása - jeles
Parragh László, az Iparkamara elnöke szerint a közalkalmazott tanárok elkényelmesedtek, hiszen úgyis megkapják a fizetésüket.

Politikai rövid pórázon tartás - jeles
Az ország több pontjáról érkeznek panaszok arról, hogy a pedagógusokat már egy Facebook-lájkért , vagy bármilyen kritikáért fenyegetni kezdik.

A pedagógushiány túlmunkával való elfedése - jeles
Komoly tanárhiány van, ennek enyhítésére a magyar pedagógusok európai összevetésben is sokat dolgoznak.

Gyerekek kísérleti nyúlnak tekintése - jeles
Beiskolázási problémák, a NAT körüli bizonytalanság, a szakképzési reformok folyamatos változtatása.

Iskolai erőszak - jeles
A pedagógusokat nem védik meg, a problémás diákok pedagógiai kezelésére nem fordítanak elegendő forrást.

A pedagógusok cselédbéren tartása - jeles
Ma egy egyetemet végzett és tíz éve pályán lévő, 33 éves tanártól nettó 100 ezer forintot tartanak vissza havonta annak köszönhetően, hogy a pedagógusbéreket befagyasztották a 2014-es szinten, az akkori minimálbérhez kötve.

Ander Balázs szerint a pedagógusok helyzete tarthatatlan, ilyen feltételek mellett lehetetlen motivált, jól képzett tanárokat a pályán tartani. A Jobbik követeli továbbá azt is, hogy a kormány legyen partner, és a szakmai javaslataikat, elképzeléseiket vegyék figyelembe, mert ezekre a problémákra kész megoldási tervekkel tudnának szolgálni.