Hiába tűnik úgy, a bv szerint nem is luxusbörtönben van Mengyi Roland

Hiába tűnik úgy, a bv szerint nem is luxusbörtönben van Mengyi Roland

"Egyágyas, jól felszerelt szobák vannak. A fürdőszoba ugyan közös, de van például közös konyha, ahol főzhetnek, a hozzávalókat pedig a börtön boltjában vásárolhatják meg. (…) Szabadidejüket tévézéssel, számítógépezéssel, kártyázással, pingpongozással, vagy a könyvtárban tölthetik el. Van biliárdasztal, konditerem, sakk- és angolszakkör és még kertészkedni is lehet. Nyáron az intézmény füves sportpályáján 1-2 órát napozhatnak, és közben egy kerti csapnál hűthetik le magukat"

- így írta le a Blikk informátora azt a kecskeméti börtönt, ahova a fideszes Mengyi Roland bevonult... hűsölni.

VIP-börtönbe került a fideszes Mengyi Roland

Már a rácsok mögött van a Fidesz volt országgyűlési képviselője, Mengyi Roland. A Voldemortként elhíresült kormánypárti politikus múlt szombaton vonult be a kecskeméti börtönbe, miután tavaly szeptemberben jogerősen négy évet kapott költségvetési csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt.

A büntetés-végrehajtás szerint azonban nincs itt semmi látnivaló!

A bv szerint a kecskeméti börtön „egy teljesen közepes állapotú büntetés-végrehajtási intézet”.

A 24.hu érdeklődésére azzal reagáltak, hogy a szobákhoz nem tartoznak saját vécék.

"Az objektum olyannyira nem sorolható a legújabb és legmodernebb intézetek közé, hogy az itt fogvatartottak zárkáiban nincsenek kialakítva saját mellékhelyiségek és mosdók, nem úgy, mint a később épült vagy felújított börtöneinkben".

Sőt!

"Határozottan cáfoljuk a sajtóhíreket, hogy a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet 'a BV úgynevezett VIP-börtöne, ahol a többi közismert intézetnél jóval megengedőbbek a fogvatartás szabályai.' Fentieken túl visszautasítjuk azt a feltételezést, hogy bizonyos fogvatartottakkal kivételezne a büntetés-végrehajtási szervezet. A vonatkozó jogszabályokban rögzített, azonos jogok és kötelezettségek illetik meg a hazai büntetés-végrehajtási intézetekben elhelyezett valamennyi fogvatartottat."

Azt ugyanakkor nem árulták el, hogy Mengyi Roland mit keres Kecskeméten annak ellenére, hogy budapesti illetőségű.