Nem megyünk Líbiába háborúzni, becsszó

Nem megyünk Líbiába háborúzni, becsszó

Hétvégén Berlinben tartották azt a Líbia-konferenciát, aminek célja a polgárháborús helyzet javítása volt a moszkvai diplomáciai találkozó kudarca után. Az Angela Merkel által gründolt eseményen sikerült néhány dologban megegyezni, ami előrelépést jelenthet, ha ezeket a gyakorlatba ülteti az a 12 ország és 4 nemzetközi szervezet, amely jelen volt a találkozón, amin komoly világpolitikai tényezők is részt vettek: többek között Angela Merkel, Emmanuel Macron, Vlagyimir Putyin, Boris Johnson, Recep Tayyip Erdoğan és Mike Pompeo.

  • be kell tartani a többszörösen megszegett fegyverembargót, szigorúbb ellenőrzési rendszer mellett
  • mind a 16 résztvevő vállalta, hogy a továbbiakban nem avatkozik be sem a konfliktusba, sem Líbia belügyeibe, így talán nem válik az észak-afrikai ország is egy proxyháború hadszínterévé

A delegációk azt is megállapították, hogy a konfliktusnak nem lehet katonai megoldása, csak egy líbiai vezetésű politikai folyamat hozhat békét, de azt elismerte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy a harcoló felek közötti stabil párbeszédet egyelőre nem sikerült elindítani.

Kik ígérték meg, hogy nem avatkoznak be?

Németország, Algéria, Egyesült Arab Emírségek, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Egyiptom, Franciaország, Kína, Kongói Köztársaság, Olaszország, Oroszország és az a Törökország, amelynek már parlamenti felhatalmazása is van arra, hogy beavatkozzon a konfliktusba. A nemzetközi szervezetek közül az Afrikai Unió, az Arab Liga, az ENSZ és az Európai Unió képviseltették magukat.

A polgárháború állásáról itt írtunk részletesen:

Talán sikerül békíteni, mielőtt a törökök nekiesnének az orosz zsoldosoknak

Több cikkben is foglalkoztunk vele, hogy Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatása után a káosz és a milíciák vették át az uralmat Líbiában, közülük emelkedett ki Halifa Haftár tábornok, aki eltökélte, hogy megdönti a nemzetközileg elismert, Fájez esz-Szarrádzs által vezetett kormányt (GNA):