2024-ig leválthatatlanná tették a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezetőit

2024-ig leválthatatlanná tették a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezetőit

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH Zrt.) decemberben, bizalomvesztés miatt menesztett vezetője még 2019-ben módosította több, vezetői körbe tartozó munkavállalói szerződését határozott idejűre- írja a Pécsi Stop információira hivatkozva a Szabad Pécs.

A cikk szerint Szentgyörgyi Dávid jóvoltából tavaly tavasz óta a korábban határozatlan időre szóló megállapodások immár

2024 januárjáig szólnak.

Úgy tudni összesen hat szerződésről van szó, ami több tízmilliós kötelezettséget jelent a teljes egészében városi tulajdonú cég számára.

A szerződéseket ugyan felbonthatja a cég, ebben az esetben azonban

akár egy évnyi bért is ki kell fizetni a távozó vezetőknek.

A sajtóhírek szerint Szentgyörgyinek abszolút jogában állt a szerződésmódosítás, ám ennek miértjéről sem a Pécsi Stopnak, sem a Szabad Pécsnek nem volt hajlandó érdemben nyilatkozni.

A beszámolóban szó esik egy ingatlaneladásokból származó, ügyvédi letétben lévő, 159 millió forintos összegről is, melyet a PVH Zrt. dr. Kamondi Mónika ügyvédi irodájánál helyezett el. Erről Szentgyörgyi Dávid szerint a városvezetés írásbeli tájékoztatást kapott, továbbá az Ügyvédi Kamara nyilvántartásában is szerepel.

A Pécsi Stop szerint az ügyvéd, akinél letétbe helyezték az összeget, állandó megbízással rendelkezik a PVH Zrt.-nél, ügyvédi irodája pedig a városi cégek átvilágítását végző jogászcsapat vezetője, Bodnár Imre szerint 180 millió forintot kapott az önkormányzattól és a városi cégektől az előző, 2014-2019-es önkormányzati ciklusban.