Körbepanaszkodták a médiát a váci fideszesek, aztán kiderült, hogy ők is megszavazták, amit most kifogásolnak 

""
Illusztráció

Nem szab határidőt a polgármesternek, nem választja szét az önkormányzat munkáltatói és közjogi szerepét, és nemcsak a cégvezetőkre, hanem minden, a váci önkormányzattal kapcsolatban álló munkavállalóra vonatkozik - a Hír TV beszámolója szerint ezeket kifogásolta a váci Fidesz a decemberben kiadott polgármesteri utasításban.  Kár, hogy arról nem beszéltek, hogy a még város élén csaknem ugyanilyen rendeletet szavaztak meg többször, legutóbb fél éve.

A kormánypárti képviselők által kifogásolt polgármesteri utasítás lényegében engedélyhez köti, hogy az önkormányzati cégvezetők nyilatkozatot adjanak. Azután adta ki az októberben nagy többséggel megválasztott Matkovich Ilona, hogy a Váci Dunakanyar Színház vezetője a várost lejáratva körbehaknizta a propagandamédiát. A korábbi fideszes vezetéshez köthető Kis Domonkos Márk azt állította, hogy veszélybe került a működésük, mert nem kapnak pénzt az önkormányzattól, valójában viszont arról volt szó, hogy az 500 millió forintos hiánnyal átvett költségvetés miatt a polgármester nem tudta megígérni, hogy a tavalyi évhez hasonlóan 40 millió forintos támogatást kapnak.

""
Manninger Péter
Facebook/Dr. Manninger Péter önkormányzati képviselő

A kormánypárti politikusok többször nyilatkoztak az utasítás miatt, szájzár-rendeletet emlegetve. Múlt héten még az ombudsmannál is jártak. A testület keddi ülésén Manninger Péter, a Fidesz-KDNP képviselője egyéni indítványban kérte a képviselő-testületet az utasítás visszavonására. Úgy fogalmazott, hogy korrekciókkal javítani lehetne rajta, majd felsorolta az általa aggályosnak tartott dolgokat. Arra minden bizonnyal nem számított, hogy hatalmas öngólt lő, az ülésen ugyanis szembesítették vele: 

Matkovich nemcsak a hatályos törvényeknek megfelelően adta ki az utasítást, de még az előző, kormánypárti városvezetés által jegyzett SZMSZ-szel is összhangban volt, bizonyos részei csaknem teljesen megegyeztek.

A korábbi, Manninger által is megszavazott Szervezeti és Működési Szabályzat a decemberi polgármesteri utasításhoz hasonlóan szintén nem tartalmaz az engedélyezésre vonatkozó határidőket, pedig a politikus ezt kifogásolta. Így fordulhatott elő, hogy az Alfahír tavaly júniusban küldött megkeresésére azóta sem válaszoltak. 

Mi a f*szt tudunk itt csinálni b*zdmeg? - trágár hangfelvételen vallanak a fideszes városatyák a semmittevésről

Elképesztő stílusban, italozás közben tárgyalnak a helyiek mindennapjait meghatározó döntésekről a váci önkormányzat fideszes tagjai. Az Alfahírhez eljuttatott hangfelvételek alapján több olyan dolgot sem gondolnak komolyan az október 13-án újrainduló városatyák, amelyről a nyilvánosság előtt mást mondanak. Például elismerik, hogy gyakorlatilag semmit sem csinálnak.

Manninger azt is kifogásolta szólásszabadságot emlegetve, hogy az utasítás nem választja szét az önkormányzat munkáltatói és közjogi szerepét, miközben az előző fideszes vezetés által elfogadott SZMSZ-ben az áll:

A Hivatal valamennyi munkatársa munkajogi felelősséggel tartozik minden olyan közléssel kapcsolatban, mely az önkormányzat és ezen belül a Hivatal működését oly módon érinti, hogy:

  • rontja és veszélyezteti azok jó hírnevét;
  • sérti jogos gazdasági érdekeit;
  • erkölcsi, szakmai, gazdasági hátrányt okoz;
  • megrendítheti a lakosságnak, az ügyfeleknek a Hivatallal szembeni bizalmát;
  • sérti a Hivatalban dolgozók személyiségi jogait, vagy a Hivatal munkatársainak együttdolgozását hátrányosan befolyásolja;
  • hivatali, szolgálati titkot fed fel.

A fideszes politikus azt is kifogásolta, hogy az utasítás szerinte minden, a váci önkormányzattal kapcsolatban álló munkavállalóra vonatkozik, így a szerződésesekre is. Azt felejtette el hozzátenni, hogy az általuk korábban megszavazott SZMSZ-ben az áll a nyilatkozattétellel kapcsolatos résznél:

"Fenti előírásokat érvényesíteni kell a Hivatal feladatainak ellátására kötött megbízási és vállalkozási szerződéssel foglalkoztatottak esetében is".

Vác egykori fideszes városvezetése a kifogásolt rendelkezéseket tartalmazó SZMSZ-t 2013-ban fogadta el először, majd 2019 nyarán is. Ugyan közben többször módosítottak a szabályzaton,

a most hisztériázó fideszes képviselőknek hat év alatt nem jutott eszébe a kifogásolt részeket módosítani.

Két lehetséges magyarázat maradt ezután a polgármesteri utasítással kapcsolatos tiltakozásra. Vagy azt sem tudták a fideszesek, hogy mit szavaznak meg éveken keresztül, vagy a pártköztpontból kiadott utasítások alapján próbálják meg a két és fél hónapja hivatalban levő testület munkáját akadályozni.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
sss
2020. február 27. | 08:23
"Nem az évszámok a fontosak a kommunizmus esetében sem, hanem az indokok, a motivációk, a logikai rendszer" - a Jobbik IT ismét megemlékezett a kommunista diktatúrák áldozatairól. De milyen üzenete van ennek a jövő generációja számára. Interjú.
1
sss
2020. február 26. | 19:27
Sőt, ha tudná, ki indította el valójában a koronavírus-járványt!
"Nem az évszámok a fontosak a kommunizmus esetében sem, hanem az indokok, a motivációk, a logikai rendszer" - a Jobbik IT ismét megemlékezett a kommunista diktatúrák áldozatairól. De milyen üzenete van ennek a jövő generációja számára. Interjú.
Sőt, ha tudná, ki indította el valójában a koronavírus-járványt!