A Mi Hazánk Ifjai elnöke is megszólalt Schobert-ügyben: aki dagadt, az dagadt

Nem várt helyről kapott támogatást Schobert Norbert. A fitneszgurut Walter Pál Péter, a Mi Hazánk Ifjainak elnöke dicsérte meg az országos felháborodást szító kijelentésével kapcsolatban. A posztot azóta már törölte, egy másik bejegyzésben ezt azzal magyarázta, hogy nem tájékozódott kellően arról, amiről véleményt alkotott és hibázott.

Schobert a múlt héten beszélt arról egyik videójában, hogy sok házasság azért megy tönkre, mert a nők nem fogynak le szülés után. Egy másik felvételen pedig már azt magyarázza, hogy ez a férfiakra is igaz lehet, majd arról értekezik, hogy

"Minek mész 90 kilósan fodrászhoz, ha elvileg a belső értékek miatt szeretnek?"

Rengetegen ítélték el a celebritás gondolatait, kollégái, az érintettek és csaknem a teljes politikai paletta bocsánatkérést követelt. Akadt azonban legalább egy elég erős kivétel.

"A liberálisokra jellemző "legyünk kedvesek" felfogás nem más, mint a valóság agresszív elrejtése"

A Mi Hazánk Ifjai elnöke szerint Schobert határtalan őszinteséggel beszélt arról a problémáról, amiről a liberálisokra jellemző attitűd miatt nem szokás beszélni. Walter Pál Péter nem köntörfalazott, azóta már törölt Facebook bejegyzésében leírta, miért ragadott billentyűzetet:

(Kimondta,) aki dagadt, az dagadt és van lehetőség, hogy ezen változtasson. Ha nem érez magában elég elszántságot, akkor ne mi, a társadalom legyünk az, akik azzal a hazugsággal bátorítjuk, hogy így vizuálisan szép és egészséges.

Walter egy jótanáccsal zárta posztját, a Mi Hazánk Ifjai elnöke azt javasolja: 

Törekedjünk testben és lélekben is a maximumra, amit ki tudunk hozni magunkból, hiszen a lustaság és a valóság rejtegetése csak víziókat szül!

A törölt bejegyzés: