Bencsik János: „Ahhoz, hogy másokat képviselni tudjunk, először saját magunkat kell felvállalnunk”

Bencsik János: „Ahhoz, hogy másokat képviselni tudjunk, először saját magunkat kell felvállalnunk”

Január 25-én tartja tisztújítását a Jobbik, a küldöttek két elnökjelölt és 16 alelnökjelölt közül választhatnak. Bencsik János bejelentette indulását a párt alelnöki pozíciójára. A politikust terveiről, céljairól és programjáról kérdeztük.

Miért vállalja a megmérettetést?

2008-ban azért jelentkeztem a Jobbikba, mert hittem és azóta is hiszem, hogy ennek a közösségnek küldetése van. Nekünk kell vezetni ezt az országot, de ehhez először a saját sorainkat kell rendeznünk. Komoly szervezeti változások, önálló arculat és politikai kezdeményezőképességünk visszaszerzése az, amit meg szeretnék valósítani a Jobbik megújult elnökségében.

Mit kíván elérni politikai közösségében?

Karakteres, nemzeti néppártot szeretnék építeni, amelynek saját identitása, értékrendszere van.

"Olyan modern jobboldali erőt, amely válaszokat ad a 21. század legégetőbb kihívásaira, mint a klímaválság, a tömeges bevándorlás, a nyugati demokráciák válsága, a technológiai forradalom és megannyi más területe az életnek."

Emellett hiszek az értékelvű politizálásban. Számomra a legfontosabb zsinórmértékek a krisztusi tanításon alapuló kereszténység, a nemzeti identitás, a lokálpatriotizmus, az öngondoskodás, a társadalmi szolidaritás, történelmünk, természeti kincseink és épített örökségünk megbecsülése, az emberi élet magzati kortól kezdődő védelme, a határokon átívelő magyarság képviselete.

Mi a programjának az üzenete?

Meggyőződésem, hogy csak valami ellen nem küzdhetünk. Ezért ahhoz, hogy másokat képviselni tudjunk, először saját magunkat kell felvállalnunk. Nagyon sok honfitársunk van, akik károsultjai ennek a rendszernek, és szívesen váltanának egy hiteles, kormányképes
erőre. Ők nem akarják visszahozni a 2010 előtti világot, ezért vagy otthon maradnak vagy kénytelen-kelletlen behúzzák a narancsot. A társadalmi igény megvan a nemzeti alternatívára, de ehhez nem elég elküldeni Orbánt a fenébe. Kitartó munkára, profi szervezettségre és hatékony kommunikációra van szükség.

Hol látja a Jobbik szerepét, feladatát a közeljövőben, 2022-ben?

"A cél világos: meg kell teremteni a Fidesz jobboldali váltópártját úgy, hogy közben nyitottak maradunk az együttműködésre a többi ellenzéki párttal."

Az egyéni választókerületekben koordinációra, egy az egy elleni küzdelmekre van szükség. A közös listát viszont elképzelhetetlennek tartom, főleg olyan politikai szereplők részvételével, akiknek tevékeny szerepük volt abban, hogy Orbán Viktor jelenleg harmadik kétharmados ciklusát töltheti.

Mire büszke eddigi pályafutása, közéleti tevékenysége során?

Fontos tartom, hogy az ember soha ne felejtse el, honnan jött, kiket képvisel, és kikért tartozik felelősséggel. Képviselői hivatásomra nem megélhetésként vagy kivételes státuszként tekintek, hanem szolgálatként, amelynek csak addig van értelme, amíg az ember minden nap tükörbe tud nézni.