Pintér Tamás: Többet szeretnék elérni annál, hogy mi legyünk a vezető ellenzéki erő

Pintér Tamás: Többet szeretnék elérni annál, hogy mi legyünk a vezető ellenzéki erő

Január 25-én tartja tisztújítását a Jobbik, a küldöttek két elnökjelölt és 16 alelnökjelölt közül választhatnak. Pintér Tamás is bejelentette indulását a párt egyik alelnöki pozíciójára. A politikust a terveiről, céljairól és programjáról kérdeztük.

Miért vállalja a megmérettetést? 

Azért indulok alelnöknek, mert úgy érzem, most van a legnagyobb szükség arra, amit tudok. Stratégiai tárgyalásokat vezettem az elmúlt egy évben, előbb a dunaújvárosi ellenzék összefogásának érdekében, majd Kálló Gergely indulása miatt. Nem állítom, hogy nálam van a bölcsek köve, de kellő tapasztalatra tettem szert azon a területen, ahol különböző világnézeteket kell összeegyeztetni egy magasabb cél érdekében. A Jobbik is ebben a helyzetben van most. Hiszem - hiszen tapasztaltam -, hogy meg tudjuk tartani a jobboldaliságunkat úgy, hogy közben elindítjuk az összellenzéki egyeztetéseket, mert az emberek megérdemlik 2022-ben a kormányváltást.

"Mi, a Jobbik pedig megérdemeljük ebben a vezető szerepet, úgy, hogy közben büszke jobboldaliak maradunk. Mindezt keresztül lehet vinni okos kompromisszumokkal, áldozatok nélkül."

Mit kíván elérni politikai közösségében? 

Ahogy az imént említettem, vezető szerepben látom a Jobbikot, nemcsak azért, mert már volt ilyen pozícióban, hanem azért is, mert mi, a dunaújvárosi térségben az utóbbi időben ezt éljük, tapasztaljuk helyi szinten. Az emberek igényeit figyelembe véve lehet építkezni – hol? Ott, ahol nyitottak ránk, ahol erőt látnak bennünk, ahol bizalommal fordulnak hozzánk: vidéken. Előbb a városokban kell bizonyítanunk, akár polgármesteri, akár önkormányzati képviselői székből, majd jöhetnek a falvak, községek. A dunaújvárosiak, a szegediek, az egriek, a pécsiek, de még a kecskemétiek vagy a szolnokiak is példát mutattak a kisebb városokban élőknek abból, hogyan lehet nemet mondani a Fidesznek. Ha ügyesek vagyunk, ez a példa ragadós lesz, és 22-ben megtörténik végre a kormányváltás – egyelőre úgy tűnik, ellenzéki koordinációval – és létfontosságú lesz, hogy a Jobbik napról napra egyre erősebb párt legyen. Az emberek és a többi ellenzéki párt szemében is. Ez erős elnökség nélkül nem fog sikerülni.

"Azt akarom elérni, hogy 2022-ben újra Orbán Viktor legyen az egyetlen ellenfelünk, az ellenzéki körben pedig ne legyen kérdés a vezetői szerepünk."

Mi a programjának az üzenete?

A Jobbik mindig egy alulról építkező párt volt, amit nem szabad elfelejtenünk, ebben van a legnagyobb erőnk. A megújulást is csak „alulról” lehet hozni, a vidéken élő tagtársaink tehetnek a legtöbbet pártunkért, akiknek minden segítséget meg kell adnunk „felülről”. Budapestről nem lehet megszólítani, meghallgatni a választópolgárokat Somogyban, Borsodban vagy Csongrád megyében. Tudom, mert az elmúlt években folyamatosan jelen voltam a választókerületemben, és sehogy máshogy nem lehet párbeszédet folytatni az emberekkel, megkapni a bizalmukat, csak úgy, ha ott vagyunk. A tagság is, az önkormányzati és országgyűlési képviselők is. A Jobbik megerősödésének, vezető szerepének kulcsát ebben látom.

"Úgy kell kinéznie egy országos kampánynak, mint egy helyi kampánynak: az embereket az ott élőknek kell megszólítani, a szakmai munkát a szakembereknek kell elvégezni, a stratégiai tárgyalásokat a vezetőknek - jelen esetben a leendő elnökségnek - kell lefolytatni, a győzelem pedig közös, mert ez csapatmunka."

Egyik lábat sem tudjuk nélkülözni. Én nem értek a grafikákhoz vagy a médiához, nem élek 3200 településen sem egyszerre. Nekem a stratégiai tárgyalásokban van tapasztalatom, ezért jelentkezem erre a szolgálatra.    

Mire büszke eddigi pályafutása, közéleti tevékenysége során?

Kézen fekvő lenne azt válaszolni, hogy az elmúlt két év győzelmeire vagyok a legbüszkébb, de ahhoz nagyon rögös út vezetett, sok csatával, önmagam határainak meghaladásával. Győzni sokkal könnyebb, mint kitartani a nehéz időkben, így én ez utóbbira vagyok a büszkébb: arra hogy meg tudtam tartani a hitem és volt türelmem a biztos építkezéshez. Egy könnyen jött győzelem a következő körben könnyen el is veszthető. De az a 10 év, mialatt a munkámat megismerték otthon egy biztos alap volt ahhoz, hogy bizalmat szavazzanak nekem vezetőként. A Jobbiknak is megvan ez a biztos alapja, így a városom és a választókerületem után az országomnak is szeretném megmutatni, hogy miért érdemes bízni bennünk. 

Elsősorban az emberek között látom pártunkat. Akik mostanában jártak nálunk, azok tudják, milyen érzés az, amikor a választópolgárok örülnek a pártlogónknak, bizalommal érdeklődnek, hálásak a figyelmünkért, de legfőképp: bennünk látják a reményt és a jövőt. A dunaújvárosi térségben élők már tudják, hogy a Fidesz csak kizsigereli őket. Nem dőlnek be a lejárató cikkeknek. Többször döntöttek arról, hogy nem hagyják őket meglopni. És a Jobbikban látták a becsületet, nekünk szavaztak bizalmat, tőlünk várják azt, hogy országosan is megszabadítsuk őket a Fidesztől.

"Én többet szeretnék elérni annál, hogy mi legyünk a vezető ellenzéki erő. Én a Jobbikot a pártot megillető helyére szeretném tenni: hálás emberek közé, majd vezetőikké."