"Be kell szüntetnünk azt a gyakorlatot, hogy az emberek feje fölött szülessenek döntések"

"Be kell szüntetnünk azt a gyakorlatot, hogy az emberek feje fölött szülessenek döntések"

Január 25-én tartja tisztújítását a Jobbik, a küldöttek két elnökjelölt és 16 alelnökjelölt közül választhatnak. Potocskáné Kőrösi Anita is bejelentette indulását a párt egyik alelnöki pozíciójára. A politikust a terveiről, céljairól és programjáról kérdeztük.

 

Miért vállalja a megmérettetést?

Magyarországon változásra van szükség, ez nem is kérdés. Ezeket a változásokat aprólékos, alulról induló munkával lehet elérni, ehhez pedig mindenki máshogy, a maga módján tud hozzátenni. Megtisztelő volt, amikor Jakab Péter megkeresett, hogy induljak el alelnöknek, és nem volt kérdés számomra, hogy nekem ez a következő lépcső, én így tudok tenni ezért a változásért. A Jobbik mindig is a magyar emberek valóságát képviselte, ennek a valóságnak a javításán pedig jelenleg alelnökként tudnék tenni a legtöbbet.

 

Mit kíván elérni politikai közösségében?

Mi, jobbikosok második családunkként tekintünk a pártra. Ez a politikai otthonunk. Édesanyaként és képviselőként nem is szeretnék mást, mint egy erős, békés és összetartó közösséget építeni. Többen már-már unhatják, amikor a Fideszről, vagy a Fidesz okozta veszélyekről és károkról beszélünk, de nem véletlenül tesszük ezt. Orbán Viktor és kormánya valóban óriási gondokat okozott a magyar gazdaságban, oktatásban, egészségügyben, nekünk pedig kötelességünk, hogy megóvjuk a hazánkat, a nemzetet. Ehhez pedig egy erős csapatra, bizalomra és kitartásra van szükség.

 

Mi programjának az üzenete?

Értetek - Veletek!

Ez az a két szó, ami a hitem és a motivációm alapjait adja.

Értetek: az emberek képviselete az egyik legmegtisztelőbb szolgálat, hiszen tízezrek ajándékoznak meg minket a bizalmukkal. Nincs jogunk ezzel visszaélni. Képtelen is lennék rá. Egy képviselő számára nem létezhet az „önös érdek” kifejezés a szótárában, egy képviselő szótára két dolgot tartalmazhat: az egyik a „hogyan segíthetek?”, a másik a „köszönöm!”.

Veletek: az elmúlt évek arra tanították meg az embereket, hogyan lapuljanak meg, hogyan titkolják a véleményüket, hogyan tűrjenek, és hogyan hajtsanak fejet, miközben Orbán Viktorok, Mészáros Lőrincek és Rogán Antalok csattogtatják az ostort a hátukon. A Fidesz teljesen kizárja a magyar embereket, a választókat a politikából, pedig az pontosan róluk kellene, hogy szóljon. Csak róluk. Be kell szüntetnünk azt a gyakorlatot, hogy az emberek feje fölött szülessenek döntések.

 

Mire büszke eddigi pályafutása, közéleti tevékenysége során?

Büszke vagyok arra a siófoki ápolónőre, aki megkeresett, amikor egy kommentért kirúgták. Büszke vagyok arra, amikor a szakmai tapasztalatom és tudásom értékessé vált annyira, hogy a Jobbik frakcióigazgatójának választottak. Büszke vagyok arra, hogy a családom mindenben támogat. Büszke vagyok arra, hogy a politika nem változtatott meg és egyenes háttal mondhatom, hogy „tiszta kézzel, tiszta szívvel”. És természetesen, büszke vagyok arra, hogy Jakab Péter bizalmat szavazott nekem és számít rám.

 

Hol látja a Jobbik szerepét, feladatát a közeljövőben, 2022-ben? 

Nehéz időszakon van túl a Jobbik, de mi vagyunk az a párt, aki a legmélyebb gödörből is fel tud állni. Egy csapat vagyunk, együtt erő vagyunk, akiknek most egyetlen céljuk, hogy leváltsuk Orbán rezsimjét és újra a fejlődés útjára léptessük hazánkat.