Z. Kárpát Dániel: Pusztán Orbán-gyűlöletre nem lehet politikát építeni

Z. Kárpát Dániel: Pusztán Orbán-gyűlöletre nem lehet politikát építeni

Január 25-én tartja tisztújítását a Jobbik, a küldöttek két elnökjelölt és 16 alelnökjelölt közül választhatnak. Z. Kárpát Dániel bejelentette indulását a párt alelnöki pozíciójára. A politikust terveiről, céljairól és programjáról kérdeztük.

Miért vállalja a megmérettetést?

A most induló alelnökjelöltek mezőnyében a legrégebben talán én játszhatok szerepet a mozgalom felsővezetésében, így az integritásunk megőrzését illető felelősségem is fokozott. Ennek tudatában, illetve Jakab Péter megtisztelő felkérésére állok a rajtvonalhoz, nem titkoltan azzal a céllal, hogy összefogjam a szakmai munkát. Ez sokak szemében unalmas szakértői üléseket és egyeztetéseket jelent, de nekem valami egészen mást! Évek óta idegesít, hogy a Jobbik „világát”, vízióját nem tudtuk három jól érthető mondattal körülírni, átadni, megvilágítani, pedig kampányok jöttek és mentek. Néha úgy éreztem, kisebbségben vagyok ezzel az aggodalommal, mert a világ és a politika a „pillanat uralása” felé mozdult el, az aznapi közhangulat hullámaira való felülés felé. Ezt valamennyire el kell és lehet fogadni, haladni kell a korral, de nem vagyok eltántorítható attól, hogy építő, pozitív és a saját, nemzeti, konzervatív, jobboldali dimenziónkat is megvilágító ötletekkel, megoldásokkal álljunk elő. A Jobbik 2018-as választási programjának összeállítását is ennek szellemében koordináltam, s ha bizalmat kapok a folytatásra, ezt, a mozgalom vízióját fogom kikristályosítani.

Mit kíván elérni politikai közösségében?

A bátor, markáns politikai kiállást – és a legaktívabb ellenzéki képviselőként mondom, hogy sokkal több terepmunkát mindenki részéről. Hiába köthető hozzám a legtöbb felszólalás (jóval ezer felett), ez csak mennyiségi kérdés. Ami viszont a hivatásunk „magasminősége”, abban igyekeztem elől járni: az utóbbi évek során jobbikosok több mint negyven kilakoltatást igyekeztek jogszerű módszerekkel megakadályozni, és tucatnyi alkalommal elejét is vettük a további jogsértéseknek! Hallatlanul büszke vagyok erre, ahogy arra is, hogy helyi jobbikos barátaink minden helyszínen az első sorban küzdöttek. Hiszem, hogy csak valódi, első kézből szerzett tapasztalatok birtokában lehet részt venni egy mozgalom vezetésében. Ezért jártam be a migrációs válság csúcsán a határvidéket és a kerítés mindkét oldalát, valamint a legnagyobb bajban lévő magyarok mellé is úgy sorakozunk fel, hogy méltóképpen tudjuk őket képviselni a „nagy Házban” is.

Mi a programjának az üzenete?

Az, hogy a magyar jövendő nem lehet ellenzékben! A magyarok nem lehetnek egyszerű vonalkódok egy költségvetési tervben. Érző, élő, vágyakkal rendelkező emberek alkotják ezt a csodálatos nemzetet, az elmúlt harminc évben azonban pártszínektől függetlenül minden kormány az ő jövőjüket zabálta fel. Azért hoztam létre a Mi Várunk otthonteremtési programot is, hogy valódi életlehetőségeket szerezzünk vissza a magyar fiatalok, a magyar jövendő számára. A programot pedig végig is fogom vinni, több ellenzéki vezetésű várossal tárgyalunk a konkrét megvalósítás lehetőségeiről.

Mire büszke eddigi pályafutása, közéleti tevékenysége során?

Arra, hogy tudom, ki vagyok, tudom, honnan jöttem, és a mai napig nem felejtettem el, kinek köszönhetem a helyemet. Mindent azoktól kaptam, akikkel egy csapatban, egyszerű aktivistaként indultunk annak idején.

Hol látja a Jobbik szerepét, feladatát a közeljövőben, 2022-ben?

A Fidesz korrupt és a jövőt felélő képviselőjelöltjeivel szemben minden választókerületben egy ellenzéki jelölt kell, hogy felálljon. Ugyanakkor az ellenzéki térfélen csak egy markáns, saját arculatú Jobbik képes megmaradni, amelynek önálló elképzelései vannak a jövő Magyarországáról. Pusztán Orbán-gyűlöletre nem lehet politikát építeni, el kell tudni mondani, milyen hazát szeretnénk és milyen víziónk van a következő évtizedeket illetően. A Vona Gábor után maradt űrt követően Jakab Péter élre állásával ezt végre ki lehet kristályosítani és minden eddiginél szélesebb körökhöz eljuttatni. De ez nem menne az összellenzéki térfélen való feloldódással – amihez nem is lennék hajlandó asszisztálni.