Lekapcsolta a városi netet - egymilliót fizet a polgármester

Lekapcsolta a városi netet - egymilliót fizet a polgármester

Jogerősen elítélték Szécsény polgármesterét.

Egymillió forint pénzbüntetésre ítélte jogerősen a Balassagyarmati Törvényszék Stayer Lászlót, mert 2015 nyarán lekapcsolta a város internetszervereit. Ez azt jelenti, hogy a másodfokon eljáró bíróság 250 ezer forinttal enyhített Szécsény fideszes polgármesterének első fokon kiszabott büntetésén - írja a 24.hu.

A vádirati tényállás szerint Stayer 2015 július 6-án magához vette az önkormányzati épület alagsori helyiségében lévő szerver szoba kulcsát, majd az ott elhelyezett, működő szerver áramellátását ellátó kismegszakítókat szándékosan lekapcsolta. Ezzel megszakította a Szécsény Város Önkormányzata tulajdonában lévő – de egy internetszolgáltató által üzemeltetett – szélessávú Internet-hálózat működését.

Balhé, feloszlatás a KDNP-ben: „korrupt, áruló, volt MSZMP-sek"

30 év után megszűnt a KDNP szécsényi alapszervezete, miután az Országos Elnökség feloszlatta - közölte Juhász Miklós, volt szécsényi KDNP elnök. A kisebbik kormánypárt helyi szervezetét egy koalíción belüli harc, egy Fidesszel való konfliktus törte meg.

Emiatt kilenc óra hosszára megszűnt a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat távközlési adatforgalma Szécsényben. Megbénult a Szécsényi Rendőrkapitányság informatikai rendszere, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Szécsényi Járási Hivatal működése, a Szécsényi Katasztrófavédelmi Örs és az Országos Mentőszolgálat pedig csak rádión kapta meg a riasztásokat.  Emellett jelentős zavart okozott a közintézmények, közhivatalok működésében is.

Stayer következetesen tagadta a bűnösségét az elsőfokú eljárásban, a Balassagyarmati Járásbíróság ítéletével szemben fellebbezést is előterjesztett, azonban ezt követően írásban a bűncselekmény elkövetését beismerő vallomást tett.

Szécsény polgármestere a város honlapjára feltett közleményében reagált a törvényszék mai ítéletére is.

A Bíróság ítéletével továbbra sem értek egyet, annak ellenére, hogy a másodfok lecsökkentette a pénzbírság mértékét, de az intézkedést elfogadom annak érdekében, hogy 100 százalékosan Szécsény ügyeire tudjam fordítani energiáimat. A városa iránt felelősséget érző ember személyes sérelmeit a háttérbe szorítja, bármilyen fájdalmasnak és igazságtalannak is érzi azt. Ha pedig anyagilag ennyit tehettem Szécsényért, akkor örömmel tettem. Köszönöm a megértést, hajrá Szécsény!

– írta.