Pintér Sándor szerint a Katasztrófavédelem nem tudta, hogy saját magát ellenőrzi?

Pintér Sándor szerint a Katasztrófavédelem nem tudta, hogy saját magát ellenőrzi?

"Vajon minden szabályosan zajlott a Bige Holding Zrt. szolnoki gyárának ellenőrzése kapcsán?” – tette fel a kérdést Csányi Tamás jobbikos parlamenti képviselő Pintér Sándor belügyminiszternek.

A parlament honlapján elérhető írásbeli kérdésben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei politikus emlékezteti a minisztert arra, hogy tavaly nyáron az Átlátszó tényfeltáró portál cikke szerint

a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szolgáltatási szerződést kötött a Bige Holding Zrt. szolnoki létesítményében lévő automatikus tűzjelző berendezés távfelügyeletére, majd ők maguk végezték az ellenőrzéseket, majd ezt követően egyébként –a gyártulajdonos szerint politikai nyomásként- felfüggesztették az üzem működését is.

Csányi azt kérdezi Pintér Sándortól, hogy véleménye szerint ez a szerződéskötés hogyan volt lehetséges, amikor az előírások határozottan megtiltják a saját illetékességi területen végzett olyan szolgáltatást, amelynek tekintetében a szervezet hatósági, szakhatósági tevékenységet is végez.

A képviselő arra is kíváncsi, hogy zajlott-e belső vizsgálat a felelősség megállapítása érdekében, és eleve, hogyan fordulhat elő, hogy a százmilliós bevételt jelentő üzlettel kapcsolatban az ügyintézők nem jelentettek összeférhetetlenséget, miközben hatósági és szakhatósági eljárásokat hajtottak végre a szerződéses partnereiknél.

És persze itt van az egymillió forintos kérdés is:

„Ön szerint életszerű, hogy ez a jogi visszásság hosszú éveken át nem tűnt fel a hierarchikus szervezeti felépítésben működő megyei katasztrófavédelmi igazgatóságoknál a hétköznapi ügyintézőktől, az ellenőrzési szolgálatot ellátókon át, egészen a megyei szakmai felsővezetőkig egyetlen szakembernek sem?”

A képviselő szerint a fentiek alapján akár bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény gyanúja is fennállhat, és az is kérdés, hogy egy ilyen mértékű korrupciógyanús ügy hogyan maradhatott észrevétlen a Nemzeti Védelmi Szolgálat előtt.