Barta Endre: „Kapja meg Dunaújváros, ami a városnak jár”

Barta Endre
Barta Endre

Nem csitulnak a kedélyek az eredetileg Dunaújvárosba ígért, végül azonban Iváncsán megvalósuló ipari park körül, amelyet a Modern Városok Program keretében a megyei jogú településnek szánt forrásokból építenek meg.

Legutóbb beszámoltunk róla, hogy Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere számára igen csak kellemetlen pillanatokat volt kénytelen átélni Dunaújvárosban, amikor Pintér Tamás polgármester neki szegezte a kérdést, hogy végül mi lesz a meglehetősen szokatlan körülmények között létrejött projektből származó iparűzési adó sorsa.

A jobbikos városvezető az Alfahírnek elmondta, hogy ő az eredetileg fele-fele arányú felosztást 80-20 százalékra szeretné módosítani a dunaújvárosiak javára, ezzel kapcsolatban pedig még biztos, hogy futnia kell néhány kört a két település vezetésének.

Iváncsa első embere – aki egyébként papíron független, a valóságban azonban fideszes támogatással induló országgyűlési képviselő-jelölt a február 16-ai időközi választáson – azonban nem hagyta annyiban a történteket, és az alábbi videóban azt állította, hogy

2017-ben a dunaújvárosi közgyűlés, „közte a jobbikos képviselők(sic!) is” megszavazták az iparűzési adó elosztását.

A kijelentés nyomán megkerestük az ügyben legilletékesebb dunaújvárosi képviselőt, a város jelenlegi humán ügyekért felelős alpolgármesterét, Barta Endrét, aki a Molnár által emlegetett időben egyedüliként volt jelen a testületben jobbikos színekben.

A városatya kiemelte, hogy Molnár Tibor, bár pozitív hangnemben kezdte a képviselőjelölti kampányát, látható, hogy amióta Dorkota Lajossal bejelentették, hogy a Fidesz támogatja az indulását ez megváltozott:

„Azóta felvette a kormánypártok ritmusát és – még ha nem is olyan aljas módon, mint ahogy a fideszes médiától megszokhattuk – folyamatosan támadja a dunaújvárosi városvezetést.”

Barta az iváncsai polgármester kijelentését „minimum csúsztatásként” értékelte, mondván akkor, amikor erről szavazott a közgyűlés, még szó sem volt arról, hogy a Modern Városok Program keretében valósulna meg a beruházás, és hogy azt egy az egyben a dunaújvárosiaknak szánt forrásokból valósítanák meg.

„Természetes, hogy nem zárkóztam el egy ilyen ipari park ötletétől, azzal a nyilvánvaló kitétellel, hogy egy ilyen beruházásnál mind a kockázat és a befektetett tőke, mind a nyereség legyen közös”

– fogalmazott Barta Endre, aki kiemelte, hogy a volt fideszes polgármestert,

Cserna Gábort csak arra hatalmazta föl a testület, hogy ilyen irányelvek mentén járja körbe a beruházás lehetőségét. Portálunknak határozottan kijelentette, hogy

egy későbbi határozat sem született arról, hogy a projektet kizárólag a Dunaújvárosnak szánt pénzből alakítják ki.

Elmondása szerint a testületet később sem tájékoztatta sem Cserna Gábor, sem senki más arról, hogy egy ilyen, a dunaújvárosiak számára előnytelen megállapodás született az iváncsai városvezetéssel.

Egy másik videóra utalva, melyben Molnár hosszasan ecseteli, hogy szerinte milyen előnyökkel fog járni Dunaújváros számára a beruházás, Barta szintén úgy fogalmazott, hogy

„az sem mentes a csúsztatásoktól”

Barta Endre

Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy Iváncsa első embere teljesen elfelejti megemlíteni, milyen összegből is valósul meg az ipari park, majd feltette a költői kérdést:

„Így is igazságos lenne az 50-50%-os elosztás? Azt gondolom nem, és ezzel nem vagyok egyedül.”

Emlékeztetett, hogy Pintér Tamás is épp ezért javasolta, hogy Dunaújváros 80 százalékban részesüljön az iparűzési adóbevételből.

„Erre Molnár Tibor nemet mondott, és azóta azzal vádolja a polgármestert, hogy ő nem képvisel minden dunaújvárosit. Én azt gondolom, hogy az elosztás módosítása mindenkinek az érdeke a városban, legyen jobbikos, DK-s vagy fideszes. Kapja meg Dunaújváros, ami a városnak jár”

– mondta el a jobbikos alpolgármester, aki Molnár jegyzőkönyvekkel kapcsolatos kijelentésére is reagált:

„Iváncsa polgármesterének abban igaza van, hogy a jegyzőkönyvek mindenki számára elérhetők, ezennel üzenem neki, hogy azokat akár együtt is kikérhetjük és közösen megnézhetjük, mi igaz abból, amit ő állít.”

A két település lehetséges közös projektjéről szóló szándéknyilatkozat szavazásáról készült iratokat mi is átnéztük, és abban valóban nem szerepel utalás a Modern Városok Programra, vagy arra, hogy a beruházás kizárólag a megyei jogú város pénzéből valósuljon meg:

 

 

Pintér Tamás: "Ami a dunaújvárosiakat illeti meg, az a dunaújvárosiaknak jusson"

Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere hétfőn számolt be arról közösségi oldalán, hogy rendhagyó látogatáson járt nála Iváncsa polgármestere. Molnár Tibor, papíron független, ám a közelgő időközi választáson fideszes támogatással induló országgyűlési képviselőjelöltként kereste fel a városvezetőt, aki nem számított arra, hogy kényes helyzetbe kerül.