Kartonpapírral fedték be egy veszprémi bölcsőde sérült ablakait

Kartonpapírral fedték be egy veszprémi bölcsőde sérült ablakait

Továbbra is siralmas állapotban van és felújításért kiált a Veszprémi Módszertani Bölcsőde. Az Alfahírhez eljutott, alig egy héttel ezelőtt készült fotók alapján az intézmény törött ablakait jobb híján kartonpapírokkal borították be.

Kovács Rajmund veszprémi jobbikos önkormányzati képviselő az Alfahírt úgy tájékoztatta, tavaly novemberben egy testületi ülésen már javaslatot tett az 1979-ben épült ingatlan felújítására, amire volt ugyan törekvés, de az önkormányzati közbeszerzési eljárás sikertelen lett, most pedig újabbal próbálkoznak.

„A héten készítettem fényképeket a bölcsőde folyosóján, ami mutatja, hogy a nagy méretű üvegtáblák repedéseit kartonpapírral ragasztják le. Többek között így védekeznek a hideg bejutása ellen” – közölte.

Hozzátette:

A bölcsődei dolgozók mindent megtesznek, hogy a gyermekek a lehető legjobb körülmények között legyenek, őket ezért tisztelet illeti, de a felújítás már nem tűr halasztást.

Kovács Rajmund elmondta azt is, hogy az esettel kapcsolatban a csütörtöki testületi ülésen kérdést fog intézni Porga Gyula fideszes polgármesterhez az ügyben.