Ellopta az intenzív osztályos orvos okosóráját egy látogató, de csúnyán pofára esett

Balatonfüredi szívkórház
Balatonfüredi szívkórház

Ha hülyeség párosul a gonoszsággal, abból mindig valami instant karma-jellegű dolog születik. Ezt tapasztalhatta meg az a férfi is, aki az ügyészség közleménye szerint villámgyorsan lebukott egy kórházi lopást követően.

A vádirat szerint az elkövető még november 10-én járt beteglátogatóban a balatonfüredi Állami Szívkórház intenzív osztályán, amikor észrevette, hogy az orvos a beteg melletti polcon felejtette mintegy 100 ezer forintot érő okosóráját, miközben rohannia kellett a többi beteghez.

Csakhogy az okosóra nem véletlenül okos: a komolyabb típusok GPS-jeleket is küldenek.

Épp ezért másnap az orvos telefonja érzékelte az óra által kibocsátott jeleket, így a doki értesítette a rendőrséget, a kiérkező járőrök pedig a jeleket lekövették és rövidesen megtalálták az órát a férfinél, akit munkahelyén leptek meg érkezésükkel, így vélhetően a munkáját is bukta.

Az ügyészség csak próbára bocsátást kért a 44 éves férfival szemben.