„Vietnámiak vagyunk” – mentegetőzik egy „kínai bolt” a fővárosban a koronavírus miatt

„Vietnámiak vagyunk” – mentegetőzik egy „kínai bolt” a fővárosban a koronavírus miatt

Szépen lassan átszövi a magyar társadalmat a koronavírustól való rettegés, és ehhez még Habony Árpád sem kellett.

Az egyik fővárosi, klasszikus értelemben véve „kínai boltban” az eladók már kiírták:

Vietnámiak vagyunk!

Ez komoly megnyugvást jelenthet a vásárlóknak, hiszen logikus módon kisebb eséllyel kaphatják el a halálos vírust attól, aki nem kínai, csak hasonlóan néz ki. Más kérdés, hogy vajon hányan zaklathatták őket azzal, hogy halálos vírust hordoznak-e, mire eljutottak odáig, hogy inkább kiírják: nem.

A feliratot egy olvasónk örökítette meg:

De mi lesz így az erős pistás kínai éttermekkel? Együnk inkább szíriai gyrost? Vagy csótányos albán kenyeret? Esetleg egérszaros pizzát? Maradjon a meki? Főzzön nekünk Németh Szilárd?