Idővel megszüntetheti a vidéki kisiskolákat a kormányzat?

Idővel megszüntetheti a vidéki kisiskolákat a kormányzat?

A Magyar Narancs értesülései szerint a kormány elvenné az önkormányzatoktól az óvodákat is. A hírek szerint azonban a vidéki kisiskolák is veszélyben lehetnek. 

A tavalyi önkormányzati választás előtt már felmerült az ötlet a kormányzat részéről, azonban levették napirendről az ügyet. A Magyar Narancs szerint azonban ismét felvetette az óvodák államosításának lehetőségét a kormányzat. 

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a Magyar Narancsnak úgy nyilatkozott: 

„ehhez csak a jogalkotói akarat kell, minden további nélkül megvalósítható.”

A szakember értesülései szerint a Belügyminisztérium oktatási osztályát kibővítették. Hozzátette, a közelmúltban leválasztották a szakképzést, így „benne van a pakliban, hogy tovább szalámizzák” a területet, hiszen könnyebben lehetne a pedagógusokat kezelni, illetve egymással szembeállítani őket.

„Ügyes taktika. A bölcsődés SNI-s gyerekek után jár pótlék, viszont az SNI-s óvodások után nem. Próbálják megosztani az egyes társadalmi és szakmai csoportokat”

– mondta az alelnök.

Úgy véli az is elképzelhető, hogy idővel a bölcsődéket is elveszik, hiszen a kormány ki akarja üríteni az önkormányzatokat.

„Intenzív tárgyalások folynak arról, hogy a vidéki kisiskolákat megszüntessék, de legalább a felső tagozatokat, mert nem tudják ellátni a feladatokat”

– tette hozzá.

Az államosítás után már a gazdag települések iskolái is ugyanolyan alulfinanszírozottak

2017 január elsejével állami fenntartásba kerültek az iskolák. Az intézkedés bevezetése óta, komoly vita zajlik annak tekintetében, hogy jó ötlet volt-e elvenni az önkormányzatoktól az iskolák finanszírozását. A kormányzat 6 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy első ütemben az önkormányzatoktól elvonják az iskoláik fenntartói jogosítványait, de az iskolák működtetése, akkor még az önkormányzatoknál maradt.