Visszavonta az amerikai képviselőház a 2002-es módosítást, nem lehet felhatalmazás nélkül megtámadni Irakot

Visszavonta az amerikai képviselőház a 2002-es módosítást, nem lehet felhatalmazás nélkül megtámadni Irakot

Két törvénymódosítást szavazott meg kétpárti egyetértéssel az amerikai képviselőház csütörtökön annak érdekében, hogy elejét vegye törvényhozási felhatalmazás nélkül indítandó háborúnak.  

Az első törvénymódosítást - amelyet Barbara Lee kaliforniai demokrata párti képviselő terjesztett elő Thomas Massie kentuckyi republikánus és Justin Amash michigani független képviselővel együtt - 236:166 arányban szavazták meg, s

ennek értelmében visszavonják a 2002-ben elfogadott képviselőházi felhatalmazást katonai erő alkalmazására Irak ellen.

Erre a korábbi határozatra hivatkozott Donald Trump amerikai elnök kormánya január elején, amikor dróntámadással likvidálta az iraki főváros, Bagdad mellett Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egységének vezetőjét.

Arról, hogy jogszerű volt-e a támadás, itt írtunk.

A Lee-javaslatot 11 republikánus képviselő megszavazta, két demokrata párti törvényhozó pedig ellene voksolt.

A javaslat mellett érvelve Barbara Lee kifejtette: 2003-ban

a saját végrehajtó hatalmunk hazugságaira alapozva rohanták le Irakot. Én 2002-ben is itt voltam, és arra sürgettem a képviselőházat, hogy ne siessünk a háborúba. Most ismét itt vagyok és ismét arra buzdítom a képviselőházat, hogy tegye a dolgát, azaz ezúttal vonja vissza a már régóta szükségtelen 2002-es felhatalmazást.

Az iraki háborút megelőző washingtoni folyamatokról itt írtunk.

A másik törvénymódosítás szorgalmazója a szintén kaliforniai demokrata párti képviselő, Ro Khanna volt. Javaslatát 228:175 arányban fogadták el. A módosítás megtiltja a Pentagonnak (védelmi minisztérium), hogy bármiféle, kongresszusi felhatalmazás nélküli hadműveletet finanszírozzon Irán ellen.

A Khanna-javaslat egyetlen kivételt tesz: lehetővé teszi katonai erő alkalmazását, amennyiben az Egyesült Államokat, területét, javait vagy fegyveres erejét támadás éri. Az ilyen esetben megindított hadműveleteket azonban három hónapon be kell fejezni, hacsak közben a kongresszus nem szavazott a folytatásáról.

Khanna javaslatára négy republikánus képviselő voksolt, három demokrata párti politikus viszont elutasította.

(MTI)