Az államtitkár milliárdokról beszél, de a nevelőszülők állítják, évek óta nem kaptak emelést

Az államtitkár milliárdokról beszél, de a nevelőszülők állítják, évek óta nem kaptak emelést

Érdekes csörte alakult ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Rig Lajos jobbikos képviselő között a nevelőszülők illetményének kérdésében. Az államtitkár állítja, hogy 2018-ban 20 milliárd forint központi költségvetési támogatást juttattak a nevelőszülői hálózat fenntartóihoz, ami a tavalyi év során még 850 millióval emelkedett. A nevelőszülők mégis úgy nyilatkoznak, hogy 2008 óta ugyanazt az összeget kapják a gyerekek után.

Rig Lajos országgyűlési képviselő még tavaly novemberben fordult a tárcához, hogy rámutasson a gyermekvédelmi ellátásban élők problémáira és közös megoldást sürgessen.

A gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő gyermekek és fiatal felnőttek száma ugyanis – a csökkenő születésszám mellett és a családokat támogató propaganda ellenére – 2007 óta folyamatos növekedést mutat. 2010-hez képest számuk több mint kétezer fővel nőtt. 2018-ban összesen 23 534 ellátottat tartottak nyilván, ebből 64% nevelkedik nevelőszülőknél, a többiek gyermekotthonokban.

Néhány alföldi megyét leszámítva a bekerülő gyermekek számának növekedése a nevelőszülők csökkenő vagy stagnáló létszámával párosul.

A helyzetet nehezíti, hogy a kormány döntése alapján 2014-től minden 12 éven aluli gyermeket nevelőszülőnél kellene elhelyezni, azokat is, akik korábban gyermekotthonban nevelkedtek.

A nevelőszülői hálózatok azonban annyira túlzsúfoltak, hogy számos család már így is jóval a megengedett jogszabályi gyermeklétszámnál több, gyakran 8-9 gyermeket nevel. Ez pedig nemcsak a nevelőszülői és gyermekotthoni férőhelyek szűkével küzdő gyermekvédelmi intézmények számára jelent kényszert, hanem a nevelőcsaládok is kénytelenek minél több gyermeket vállalni megélhetésük érdekében. A túlterheltség viszont számos szakmai problémához, a nevelőszülők idő előtti kiégéséhez vezet.

A politikus rámutatott, hogy 2014-től ugyan a nevelőszülők foglalkoztatási jogviszony keretei között végzik tevékenységüket, bérezésük továbbra sem versenyképes, nem vonzó a jelenlegi munkaerőpiaci viszonyok mellett.

A nevelőszülő havi alapdíja 2019-ben a minimálbér 30%-a, azaz 44.470 Ft/hó, a gyermekenként járó kiegészítő díja a minimálbér 20%-a, vagyis havi 29.800 Ft/hó.

A 3 éven aluli, tartós beteg vagy fogyatékos (különleges szükségletű) vagy súlyos pszichés vagy disszociális tüneteket mutató, pszichoaktív szereket használó (speciális szükségletű) gyermeket vállaló nevelőszülők díjazása kiegészül még gyermekenként a minimálbér 5%-ával, azaz havi 7.450 Ft/hó összeggel. Eszerint a 3 fő, 3 éven felüli, egészséges gyermeket nevelőszülő havi bére 133.780 Ft/hó, a 2 fő, 3 éven aluli vagy fogyatékos, tartós beteg gyermeket nevelő nevelőszülő bére 118.970 Ft. Ez a bérszínvonal a képviselő szerint nem teszi lehetővé a hosszú távú tervezést és a biztonságos megélhetést a nyugdíjas évekre.

Ha ez még nem lenne elég, akkor ott van az is, hogy a nevelőszülők mellett nincs megfelelő szakmai támogatás sem, ami részben betudható annak, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók anyagi és társadalmi megbecsültsége szintén alacsony. Pedig a rendszerbe bekerülő új gyermekek egyre rosszabb állapota indokolná a nagyobb szakmai támogatás jelenlétét.

 

„Plusz összegekből a nevelőszülők nem láttak egy fillért sem”

A képviselő felvetéseire Rétvári Bence államtitkár válaszában azt írta, hogy 2018-ban

„a nevelőszülői hálózatok fenntartói több mint 20 milliárd forint központi költségvetési támogatásban részesültek a nevelőszülői ellátás biztosítására”,

2019-ben pedig további 850 millió forinttal emelkedett ez az összeg. Ráadásul 2010 óta az ágazatban dolgozó további szakemberek bére 84 százalékkal emelkedett.

Miután a jobbikos képviselő a választ közölte Facebook-oldalán felháborodott és elkeseredett nevelőszülők keresték fel, akik elmondásuk szerint gondjaikkal már a minisztériumhoz is megpróbáltak fordulni, azonban onnan nem kaptak visszajelzést.

Az államtitkár által említett pénzügyi adatokra egy levélíró úgy reagált, hogy a

„plusz összegből sem a nevelőszülők, sem a gyerekek nem láttak egy fillért sem.”

Az igazság az, hogy napról-napra élnek, mert a gyerekek után járó 45 250 forint 2008 óta elég erősen inflálódott. Ha csak az általános kiadásokat vesszük már az is meghaladja a havi 83 ezer forintot és ebben még semmi extra  (túró rudi, gyümölcs, nyaralás, születésnap, névnap, karácsony…) nem szerepel.

„Több esetben hiába fordul a nevelőszülő segítségért a fenntartóhoz, legalább az esetileg felmerülő költségek térítése miatt (pl. szemüveg 40-50,000 Ft), a tartósan beteg gyermekek speciális szükségleteire, a fenntartó elutasítja azt”

-írja az asszony, aki szerint a nemrég napvilágra került kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás esetén sem lehet meglepődni, hiszen az egész rendszer, köztük az intézmények is nevelőhiánnyal küzdenek.

Pokolból, pokolba: kegyetlen erőszak a kaposvári gyermekotthonban, nincs fény az alagút végén

Brutális felvétel került nyilvánosságra arról, hogy egy szadista kamasz megveri társát a kaposvári Zita Speciális Gyermekotthonban. Míg az áldozat irgalomért könyörgött, a videót készítő harmadik gyerek is csak röhögött, és további erőszakra buzdította társát - a súlyos testi sértésnek és a pszichopata jellemzőkkel tarkított, megalázó támadásnak az vetett véget, hogy valaki -feltételezhetően egy gondozó- belépett a szobába.