Szabó Tünde válthatja Gyárfás Tamást a LEN vezetőségében

Szabó Tünde válthatja Gyárfás Tamást a LEN vezetőségében

A Nemzeti Sport értesülései szerint Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, a Magyar Úszószövetség volt főtitkárát jelöli a magyar szövetség a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) vezetőségébe, ahol az idén lejár az emberölésre való felbujtással vádolt Gyárfás Tamás négyéves megbízatása. 

A lap értesülései szerint az alelnöki posztra, illetve az ennél még rangosabb bürotagságra jelöli a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) Szabó Tündét, aki meg is erősítette az információt.

"Mint az úszósportban évtizedekig benne élő korábbi sportoló, majd sportvezető, sohasem tagadtam, hogy a sportág különösen közel áll a szívemhez. Sportállamtitkári pozíciómmal nem összeférhetetlen a jelölés, mi több, úgy vélem, a két pozíció csak erősíti egymást, ezáltal pedig a magyar sportdiplomáciát is csak erősíteni fogom azzal, ha májustól Magyarországot képviselhetem a LEN büróban"

- nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szabó Tünde. 

A Magyar Úszószövetség elnöksége csütörtökön jelölte a LEN vezetőségébe Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt. A tisztújító közgyűlés Budapesten lesz május 10-én, egy nappal a Duna Arénában kezdődő úszó Európa-bajnokság előtt.

Gyárfás Tamás 2004-ben lett tagja a LEN vezetőségének. 2013-tól a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA alelnöke és kommunikációért felelős vezetője is lett, 2017-től végrehajtó bizottsági tagja, jövőre azonban ez a megbízatása is lejár, amikor tisztújítást tartanak Fukuokában.

Gyárfás Tamást 2018 áprilisában a rendőrség előállította és kihallgatta, majd őrizetbe vették a húsz évvel korábbi Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban. 2019. július 30-án a Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölésre való felbujtásért vádat emelt ellene, a következő tárgyalása február 11-én kedden lesz.