Koronavírus: Újabb fertőzések Európában

Koronavírus: Újabb fertőzések Európában

Nagy-Britanniában koronavírus okozta újabb fertőzést észleltek az egészségügyi hatóságok: a páciens érintkezésben volt más angliai személyekkel, akik Franciaországban kapták el a kórt.

A hatóságok nagy erőkkel kutatnak azok után, akik szintén egy helyen tartózkodtak a már megállapított fertőzöttekkel - mondta vasárnap Chris Witthy kormánytanácsos.
   
Párizs szombaton értesítette Nagy-Britanniát, hogy a területén öt fertőzött brit személyt találtak: négy felnőttet és egy gyereket.
   
Spanyolországban vasárnap közölték, hogy rábukkantak az országban egy második koronavírussal fertőzött személyre, mégpedig egy brit állampolgárra, akit Mallorcán kórházba vittek. Őt már pénteken elkülönítették, mert lázas tüneteket észleltek nála. Az első koronavírusos személy Spanyolországban egy német turista volt. Őt a Kanári-szigeteken kezelik.

Egyelőre megállíthatatlannak tűnik a koronavírus

Kína szárazföldi részén szombaton 811-re emelkedett az új koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma - közölte vasárnap a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság. Az országban már több a halálos áldozat, mint amennyit a 2002-2003-as SARS-járvány követelt világszerte. A 2019-nCoV jelű vírus járványa - amely decemberben tört ki a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban - több ember halálát okozta eddig Kínában, mint a 2002-2003-as SARS-járvány világszerte.

Hongkongban elengedték a karanténból a World Dream üdülőhajó több mint 3600 utasát, miután a vizsgálatokban kiderült, hogy nem fertőzöttek. A hajót szerdán zárták le.
   
A Jokohama japán kikötővárosban feltartóztatott másik üdülőhajón, a brit Diamond Pricessen viszont 70 fertőzött utast találtak. A hajó továbbra is karanténban van.
   
Vuhanból, a járvány gócpontjából vasárnap hazaszállítottak a Fülöp-szigetekre 30 személyt. Őket 14 napra karanténban fogják megfigyelni.