Nem tudott tovább tagadni Rétvári, európai iránnyal magyarázza a dobai betegek elküldését

Nem tudott tovább tagadni Rétvári, európai iránnyal magyarázza a dobai betegek elküldését

December 4-én még politikai hisztériának nevezte, két hónappal később viszont kénytelen volt elismerni Rétvári Bence azt, hogy folyamatosan ürítik ki a dobai pszichiátriát. A kormánypárti államtitkárt a jobbikos Rig Lajos kérdezte a helyszínen tapasztalt ellentmondásokról, a politikusnak minden érintett intézmény megerősítette, hogy hozzájuk is küldenek át betegeket Dobáról - még a tapolcai hajléktalanszálló is. 

A tapolcai politikus azután kezdett el érdeklődni a kormánynál az intézmény sorsa felől, hogy a körzetéhez tartozó Sümegről többen is megkeresték azzal, hogy a dobai pszichiátriai betegeket áttelepítenék a városba és a tapolcai hajléktalanszállóra is vittek át embereket a kastélyból.

Január 31-én aztán teljesen kiürítették az intézményt, így Rig Lajos korábban beadott írásbeli kérdésére már kénytelen volt elismerni Rétvári Bence, hogy kiürítik a mesés környezetben található dobai kastélyt, amit a hírek szerint az Orbán-család nézett ki magának.

Szélnek eresztik a dobai pszichiátria lakóit - az államtitkár hisztériakeltést emleget

Kiürítik a dobai pszichiátriát, hiába tagadta korábban az Emmi államtitkára. Volt olyan beteg, akit a tapolcai hajléktalanszállóra vittek, többeket pedig a sümegi kórházban helyeznek el. Míg a mesés kastély lakott részektől messze fekszik, a gyógyszerrel kezelt betegek elhelyezésére kinézett intézmények mind lakott területen belül vannak, ez pedig a helyiek nagy részét aggodalommal tölti el.

Azt, hogy a Dobán kezelt betegek nagy részét hazaküldték, Rétvári úgy próbálta meg eladni, hogy egyik hónapról a másikra a korszerű európai megoldást választották, aminek az a lényege, hogy

a kezelés minél inkább a beteg saját lakóhelyén, környezetében, családi - szociális környezetében, családi - szociális közösségében történő folytatása.

Kásler Miklós miniszter helyettese hangsúlyozza, hogy a pszichiátriai "fekvőbeteg kapacitások" újragondolása régi igény, majd leszögezi, hogy

beteg nem marad ellátatlanul, ahogyan eddig is, úgy ezután is hozzáfér minden beteg a számára szükséges egészségügyi ellátáshoz.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/EYoMBulCt1w.jpg?itok=vYLTdvWn","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=EYoMBulCt1w&feature=emb_logo","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

A kérdés csak az, hogy ezt a szükséges ellátást meg tudják-e adni a hajléktalanszállókon.