Nem biztos, hogy megbízható partnernek tekinthető a magyar állam az egészségügyi beszállítók szerint

Nem biztos, hogy megbízható partnernek tekinthető a magyar állam az egészségügyi beszállítók szerint

Lehúznák őket.

A magyarországi orvostechnikai szállítók szakmai szervezetei az MTI-hez hétfőn közös közleményt juttattak el, ebben a többek közt az áll, hogy számos konstruktív javaslattal fordultak a kormányzati szervekhez, ezért értetlenül fogadták a kormányzati oldal eddigi nyilatkozatait, amelyek tisztázást igénylő elvi kérdéseket vetnek fel.

Kiemelték: Magyarországon évtizedek óta megoldatlan problémát jelent az egészségügyi intézmények eladósodása, és tavaly elmaradt a korábbi években megszokottá vált kórházi konszolidáció.

Jelenleg a Pénzügyminisztérium zárt ajtók mögött, egyenként tárgyal a lejárt tartozásokról

a legnagyobb beszállítókkal, amelyek esetenként már több mint egy éve várják az általuk leszállított orvosi eszközök és gyógyszerek szerződésben rögzített ellenértékének megfizetését. Sajtóértesülések szerint a kormányzati oldal célja, hogy a hitelezők mondjanak le tőkekövetelésük 20 százalékáról.

A pénzügyminiszter "meghaladott álláspontnak" nevezte azt, hogy egyes beszállítók a tőketartozás helyett a késedelmi kamatokról kívánnak egyeztetést folytatni

- áll a közleményben.

Az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete, a Magyar Diagnosztikum Gyártók és Forgalmazók Tudományos, Ismeretterjesztő és Érdekvédelmi Egyesülete, a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter, valamint az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége egyebek mellett

megfontolandónak nevezi, hogy a magyar állam a továbbiakban megbízható üzleti partnernek tekinthető-e, és nem sért-e európai uniós előírásokat, ha csak a legnagyobb beszállítókkal egyeztet.

Az EU bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint az állam nem kényszeríthet vállalkozásokat arra, hogy lemondjanak az őket jogszerűen megillető késedelmi kamatról - írták.
  
(MTI)