Svájc döntött: antidiszkrimináció kell, olcsóbb lakások nem

Svájc döntött: antidiszkrimináció kell, olcsóbb lakások nem

Vasárnap népszavazást tartottak Svájcban az antidiszkriminációs törvény megerősítéséről vagy elutasításáról, valamint a baloldali lakáspolitikájáról. Az alpesi államban a többség támogatta az antidiszkriminációs törvény érvényben maradását, míg a lakáspolitikai változástatásra nemmel szavaztak.

Korábbi cikkünkben már említettük: két jobboldali párt kezdeményezte az antidiszkriminációs törvényből a szexuális kisebbségek elhagyását. Szerintük ugyanis már elég jogszabály védi a szexuális kisebbségek méltóságát, és egy újabbra nincs szükség. A szavazók 63,1 százaléka szerint azonban továbbra is szükség van a szexuális kisebbségek jogainak ilyen módon történő megvédésére. A baloldal kezdeményezését sem támogatták. Ezek a szervezetek azt akarták, hogy az újonnan épülő lakások 10 százalékát kötelezően a lakásszövetkezetek tulajdonolják, és így végül olcsóbban lehessen lakáshoz jutni. Ezen kívül a luxuslakások állami támogatását akarták megtiltani. 

A svájciak 63 százaléka ezt elutasította.

Roger Etter, a Svájci Néppárt korábbi ticinoi képviselő az Alfahírnek azt mondta, hogy szerinte az antidiszkriminációs jogszabály egy cenzúratörvény, amelynek korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát. A volt képviselő szerint eddig is mindenkinek megvolt a lehetősége arra, hogy fellépjen a hátrányos megkülönböztetés ellen. Etter szerint a svájci nép ezért a 60 százalékos többséggel elfogadta a büntetőjog kiterjesztését, ezzel ismét megmutatva vakságát egy politikai osztály előtt. Ez pedig kis lépésekben a politikailag helytelen gondolkodásmód szankcionálásához vezet, és az eltérőket kriminalizálja, valamint kivonja a domináns nézetek közül.

Megkerestük az „Igen a védelem érdekében” nevű kampánycsoportot, akik az antidiszkriminációs törvény megmaradásáért kampányoltak, azonban nem kaptunk választ a népszavazás végeredményének értékelésére vonatkozó kérdéseinkre. A svájci Kereszténydemokrat Párt – amely az Európai Néppárt szövetségese – közleményben üdvözölte, hogy a választók a párt álláspontjának megfelelően nemet mondtak a baloldali lakáspolitikai tervekre, és támogatták, hogy az antidiszkriminációs törvényben tovább védjék a szexuális kisebbségeket.