Elismerte a Pentagon, hogy több mint száz katonája sérült meg az iráni válaszcsapásban

Elismerte a Pentagon, hogy több mint száz katonája sérült meg az iráni válaszcsapásban

Százkilenc amerikai katona szenvedett könnyebb agysérülést a januári iráni támadásban Irakban - jelentette be hétfőn kiadott közleményében a Pentagon, tehát az amerikai védelmi minisztérium az MTI szerint. A baj csak az, hogy ez már a negyedik verzió.

Az iráni Forradalmi Gárda elitalakulata 2020. január 8-án hajtott végre rakétatámadást két olyan iraki katonai támaszpont ellen, ahol amerikai katonák is tartózkodtak. Ez megtorlás volt Kászim Szulejmáni tábornok haláláért - mint ismert, a Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát dróntámadással likvidálták az amerikaiak január 3-án Irakban.

Washingtoni illetékesek akkor azt állították, hogy amerikai katonák nem sebesültek meg, és hasonlóképpen nyilatkozott Donald Trump amerikai elnök is, aki azt állította, hogy Washington éppen ezért nem indít megtorló akciót Teherán ellen.

Sorra oldódtak fel a hazugságok

Január közepén jelentek meg az első hírek arról, hogy mégis voltak sérültek amerikai katonák között, de az első információk csak "agyrázkódásról" szóltak.

Donald Trumpot a davosi Világgazdasági Fórumon is megkérdezték erről, ám az elnök annyit mondott: hallott róla, hogy néhány katona "fejfájástól szenved", de szerencsére nincs komolyabb bajuk.

Január végén az amerikai védelmi minisztériumban tartott sajtókonferencián Mark Esper miniszter és Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője már azt mondta, hogy 34 katonát ápolnak traumás agysérüléssel.

Ez általában súlyos agykárosodást jelent, de Esper és Milley hangsúlyozta, hogy "enyhe sérülésről" van szó, amelynek alig volt tünete, ezért nem diagnosztizálták azonnal. A tárca szóvivője akkor azt mondta, hogy 16 katonát Irakban, kilencet Németországban, egyet Kuvaitban ápolnak, nyolc sérültet pedig hazaszállítottak az Egyesült Államokba.

Ezt követően jelentette be hétfői közleményében a Pentagon, hogy összesen 109 katonánál állapítottak meg könnyebb agysérülést. A tárca nem kívánt további kommentárt fűzni az információhoz. A sérültek közül 76 katona már vissza is tért a szolgálatba.

A Pentagon adatai szerint 2000 óta mintegy 408 ezer katonánál állapítottak meg traumás agysérülést (TBI). Ez az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ szakemberei szerint "az agy normális funkcióinak elakadását jelenti", oka leggyakrabban a fejet ért ütés, erős rázkódás vagy légnyomás. Valószínűleg itt az utóbbiról van szó.

Ha a Pentagon újabb „fejleményt” közöl, arról is beszámolunk.