A törökök és a szíriaiak egymást lövik

Ismét török alakulatokat lőtt hétfőn a szíriai kormányerők tüzérsége az ellenzéki fegyveresek utolsó bástyájának számító, északnyugati Idlíb tartományban.

A támadásban öt török katona meghalt, öt másik megsebesült

- közölte a török védelmi minisztérium az MTI összefoglalója szerint.

A beszámoló szerint olyan török alakulatokat ért támadás, amelyeket Ankara a napokban "az összecsapások megfékezése, a határ biztonságának szavatolása, valamint a migráció és a humanitárius katasztrófa megelőzése céljából, erősítésképpen küldött a térségbe". A tárca kiemelte: a támadást követően a török hadsereg bemért több ellenséges célpontot, és intenzív tűz alá vette őket.

Az eset után Hulusi Akar török védelmi miniszter a török kormánypárt ankarai székházába sietett, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel találkozzon.

Fahrettin Altun, a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatója hivatalos Twitter-fiókján háborús bűnösnek nevezte azt, "aki parancsot adott erre az alattomos támadásra". Az illető "nemcsak Törökországot, de a teljes nemzetközi közösséget célba vette" - tette hozzá.

A török védelmi minisztérium hétfő este azt közölte, hogy a jogos önvédelem keretében viszonozták a támadást. Eddig 115 szíriai célpontra nyitottak tüzet, és 101 "kormányelemet ártalmatlanítottak".

Arról is beszámoltak, hogy három harckocsit és két tüzérségi állást megsemmisítettek, egy helikoptert pedig eltaláltak. A török hatóságok a katonai műveletekkel kapcsolatban előszeretettel alkalmazzák az "ártalmatlanítani" szót, ami nem feltétlenül jelent halálos áldozatot.

Hétfő óta tart

A szíriai kormányerők és a török hadsereg között először múlt hétfőn törtek ki heves harcok Idlíbben. A damaszkuszi csapatok tüzérségi támadásának következtében hét török katona és egy polgári alkalmazott meghalt, 13 katona megsebesült. Az incidens Szerakab településtől nyugatra történt. Ankara válaszul akkor legalább 76 szíriai katonát "ártalmatlanított", az esetről itt írtunk:

Több török katonával is végzett a szíriai hadsereg támadása

Legkevesebb négy török katona meghalt, további kilenc pedig megsebesült, egyikük súlyosan a szíriai kormányerők tüzérségének intenzív lövéseitől az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban - közölte hétfőn a török védelmi minisztérium az MTI szerint. A beszámoló szerint Törökország erősítésnek küldött Idlíbbe katonai egységeket azzal a céllal, hogy megakadályozza az ott folyó harcok folytatódását.

Erdogan szerdán arra szólította fel az előrenyomuló szíriai kormányerőket, hogy még februárban vonuljanak vissza a korábbi demarkációs vonalat jelző török megfigyelőpontok mögé. Egyúttal leszögezte: amennyiben Damaszkusz csapatai nem tesznek eleget a felszólításnak, "Törökország arra kényszerül, hogy maga végezze el ezt a munkát".

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken jelezte, hogy Ankara egyeztetéseket folytat Moszkvával az ügyben, miután Oroszország Damaszkusz szövetségeseként felelősséget vállalt a kormányerők műveleteiért Szíriában. A megbeszélések keretében szombaton orosz küldöttség tárgyalt Ankarában.

Erdogan már korábban is megvádolta Moszkvát, hogy nem tartják be a fegyverszüneti egyezséget:

Nem állnak le az orosz bombázások Szíriában, Erdoğan szerint Putyinék nem tartják be az egyezségüket

Recep Tayyip Erdoğan északnyugat-afrikai körútjáról hazafelé, a repülőgépen tartózkodó újságíróknak fejtegette, hogy Oroszország nem tartja magát az Északnyugat-Szíriával kapcsolatos török-orosz megállapodáshoz, miután nem állították le az Idlíb tartományt uraló ellenzéki fegyveresekkel szembeni offenzívát. Idlíb jelentős részét a Haját Tahrír as-Sám ernyőszervezet dzsihadistái és egyéb iszlamista milíciák, valamint az Ankara által támogatott, mérsékeltebbnek nevezhető ellenzéki fegyveres csapatok ellenőrzik.

Hétfői török sajtóértesülések szerint szerdán James Jeffrey, az Egyesült Államok szíriai különmegbízottja is felkeresi Ankarát, hogy ugyancsak Idlíb ügyében értekezzen török illetékesekkel.

Idlíbet még nem sikerült visszafoglalni

Idlíb az ellenzéki fegyveresek utolsó bástyája, amely ellen a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők tavaly áprilisban orosz támogatással offenzívát indítottak. A tartomány nagy részét a Haját Tahrír as-Sám (HTS) ernyőszervezet dzsihadistái, továbbá más kisebb iszlamista milíciák, illetve a török támogatást élvező, mérsékelt ellenzéki fegyveres csoportok tartják ellenőrzésük alatt. A szíriai rezsim és Oroszország mindegyiket terroristaként kezeli.

Ankara még 2017 májusában arról állapodott meg Moszkvával, hogy feszültségcsökkentési övezetet alakítanak ki a tartomány peremén, a korábbi demarkációs vonal mentén. Ezt követően Törökország 12 megfigyelőpontot hozott létre a zónában.

A kormányerők műveletei ráadásul az utóbbi hetekben annak ellenére fokozódtak, hogy idén január 12-én török-orosz tűzszüneti megegyezés született Északnyugat-Szíriát illetően.

A rezsim csapatai vasárnap bejelentették, hogy az utóbbi napok hadmozdulatai során sikerült 600 négyzetkilométer területet visszafoglalniuk Idlíb és a szomszédos Aleppó tartományokban.

Átvették az ellenőrzést egy fontos autópálya felett

A kormányerők az OSDH szerint stratégiai fontosságú sikert értek el keddre virradóra, amikor átvették az ellenőrzést az Aleppót Damaszkusszal összekötő M5-ös autópálya teljes szakasza felett. Ez az útszakasz a polgárháború 2011-es kitörése után egy évvel került ki Damaszkusz hatalma alól.