Négy nevet emlegetnek Angela Merkel lehetséges utódjaként

Merkel

Annegret Kramp-Karrenbauer volt hivatott arra, hogy Angela Merkel utódjaként megvédje annak örökségét, és megakadályozza a CDU (Kereszténydemokrata Unió ) további jobbra tolódását, ami a Zöldek felé lökte volna a párt szavazóit. A kancellár terve azonban drámai kudarcot vallott – mutatott rá Alexander Clarkson, a londoni King's College oktatója a Politicóba írt terjedelmes véleménycikkében.

 

Lemond Merkel kiszemelt utóda

Bejelentette távozását pártvezetői tisztségéből hétfőn Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke - jelentették német hírportálok. CDU-s körökből származó értesülések szerint Annegret Kramp-Karrenbauer Berlinben a párt vezetőségi ülésén elmondta, hogy nem kíván a CDU kancellárjelöltjeként indulni a következő, 2021 őszére tervezett szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson.

 

Clarkson felidézte, hogy bő egy évvel ezelőtt Merkel sikeresen lett úrrá pártja belső válságán: megfékezte a konzervatívokat, akik le akarták váltani, és egy közeli szövetségesét tette meg utódjának. A türingiai események ugyanakkor megmutatták, hogy mennyire meggyengült Kramp-Karrenbauer alatt a CDU országos vezetése.

Clarkson szerint Merkelnek közbe kellett lépnie, amivel nyilvánvalóvá tette, hogy mennyire rosszul kezelte a hatalmi átmenetet. A kancellár döntése, hogy 2021-ig - a soron következő választásokig - hivatalban marad, lehetetlenné tette Annegret Kramp-Karrenbauer számára, hogy megerősítse a saját bázisát. A CDU-s politikusoknak pedig nehézséget okozott kiegyensúlyozni lojalitásukat az új CDU-elnök és a régi vezető, a kancellár felé. A King's College oktatója véleménycikkében azt írta:

a helyzet aláásta Annegret Kramp-Karrenbauer tekintélyét a pártban és a kormányban is.

Merkel abban bízott, hogy a védelmi miniszteri kinevezéssel, a német hadsereg megreformálásának feladatával megerősíti kiszemelt utódját, de valójában egy méreggel teli poharat adott neki, és elterelte a figyelmét a pártbéli feladatairól. Clarkson szerint Annegret Kramp-Karrenbauernek nem volt elég tekintélye ahhoz, hogy a megfegyelmezze a CDU tagságát, és képtelen volt fenntartani azt a konszenzust, hogy a párt sem a baloldali Linkével, sem a szélsőjobboldalinak tartott AfD-vel nem működhet együtt.

Clarkson úgy véli, hogy Merkel tévesen határozta meg távozása idejét, és ezzel veszélybe sodorta a CDU domináns szerepét a német politikában.

„Mindegyik lehetséges utódjának nehézséget fog okozni, hogy egyesítse a pártot. A CDU gyengülésével pedig a CSU is előállhat azzal a követeléssel, hogy ők adják a következő kancellárjelöltet”

- fogalmazott a King's College oktatója. Azt is hozzátette, hogy még az ügyes taktikusnak, Markus Södernek sem lenne könnyű úrrá lennie a belharcokon.

A német sajtót élénken foglalkoztatja, hogy ki is lehet Angela Merkel utódja. A Deutsche Welle gyűjtése szerint a következők politikusok jöhetnek szóba:

Armin Laschet: volt újságíró és EP-képviselő, a legnépesebb német tartomány, Északrajna-Vesztfália miniszterelnöke 2017 óta. Liberális konzervatív, Merkel támogatója, mellette állt a 2015-ös menekültválságban is. Képes együtt dolgozni a Zöldekkel és a liberális FDP-vel is, ami azért fontos, mert a Deutsche Welle szerint egy CDU-Zöldek-FDP-kormánynak van a legnagyobb valószínűsége.

Friedrich Merz: a CDU/CSU korábbi Bundestag-frakcióvezetője, 2009-ben vonult vissza az elsővonalbeli politizálástól. Meglepetésre 2018-ban tért vissza, amikor beszállt a pártelnökségért folyó versenybe, szorosan alulmaradt  Annegret Kramp-Karrenbauerrel szemben. Merz nemrég lemondott a BlackRock vagyonkezelő felügyelő bizottsági tagságáról, hogy „segítse megújulni a CDU-t”. A konzervatív CDU-tagok támogatására számíthat.

Jens Spahn: a 39 éves politikus 2002-ben lett a Bundestag tagja, 2018-ban pedig Németország egészségügyi minisztere. Nyíltan homoszexuális, a CDU konzervatív szárnyában népszerű. Ellenzi a fiatal bevándorlók kettős állampolgárságát, bírálta az abortusz hirdetéséről szóló törvények lazítására való törekvéseket, illetve a burka nyilvános viselésének betiltását követelte.

Peter Altmaier: politikai veterán, 2018 óta gazdasági miniszter, Merkel testőreként emlegetik. Támogatja a kancellár centrista politikáját.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss