Elmarad a koronavírus miatt egy Forma-1-es futam

Elmarad a koronavírus miatt egy Forma-1-es futam

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalos honlapján kiadott közleményében bejelentette: a verseny szervezőivel együtt arra a döntésre jutottak, hogy a Kínában kitört koronavírus-járvány miatt elhalasztják a versenyt.

A Nemzetközi Automobil-szövetség és a jogtulajdonos Liberty Media jelezte, hogy mindenképpen szeretné elérni, hogy később, az év vége felé pótolják a futamot.  A 22 futamosra tervezett 2020-as F1-es szezon negyedik állomását rendezték volna meg Sanghajban.

A szerdán közölt adatok szerint a fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 45 ezret, a betegség következtében pedig kedd éjfélig már 1114 ember halt meg a távol-keleti országban, miközben 4764-re emelkedett a gyógyultak száma. A fertőzések és halálozások száma továbbra is Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban a legmagasabb: közel 20 ezer fertőzöttet és 820 halálos áldozatot jelentettek kedd éjfélig a 11 millió lakosú városból, ahonnan a járvány tavaly decemberben elindult. 

Csökken a koronavírussal regisztrált új betegek száma Kínában - állítják a kínaiak

Folyamatosan csökken az újonnan diagnosztizált, koronavírussal fertőzött betegek száma Kínában - hivatkozik a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerdán közzétett adataira. A járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban vasárnap óta tart a napról-napra bejelentett, új páciensek számának mérséklődése: a három nappal ezelőtti 2618 új beteghez képest kedd éjfélig 1638 új, aznap regisztrált esetről számoltak be a tartományból.