Egy baranyai képviselő lett a Régiók Európai Bizottságának legfiatalabb tagja

Egy baranyai képviselő lett a Régiók Európai Bizottságának legfiatalabb tagja

Kedden tartotta alakuló ülését Brüsszelben a helyi és regionális képviselőket tömörítő Európai Uniós intézmény, a Régiók Európai Bizottsága.

A bizottság legfiatalabb tagja a 25 éves, Baranya megyei képviselő, Schwarcz-Kiefer Patrik lett, akit a Jobbik delegált a testületbe, miután korábbi delegáltjuk, Dudás Róbert nem indult újra Mátraballa polgármesteri székéért, hanem parlamenti képviselőként folytatta munkáját.

A párt közleménye szerint azért esett a választásuk Schwarcz-Kieferre, mert ezzel is szimbolizálni akarták, hogy fontos számukra a fiatalok hiteles képviselete.

A jobbikos delegált helyet kapott két olyan szakbizottságban is, amelyik az EU jövőjét meghatározó kérdésekkel foglalkozik. Az egyik testület a SEDEC, amely egyebek mellett szociális ügyeket vitat meg, a másik pedig a NAT, amelynek tevékenysége a közös európai agrárpolitikát is magában foglalja.

A fiatal delegált legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy Brenner Kolomannal és Keresztes László Lóránttal közösen tett feljelentést a Petőfi Irodalmi Ügynökség adásában elhangzott németek likvidálásán való viccelődés miatt, amit az adásban résztvevők épp január 19-re, a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjára időzítettek. Schwarcz-Kiefer az önkormányzati választásokat megelőzően lapunknak adott rövid interjújában is utalt már sváb kötődésére, sőt a körzet sváb falvaiban egyedüliként kampányolt kétnyelvű kiadványokkal.

"Egyre jobban elmaradnak az országos átlagtól a baranyai bérek"

Baranya megye egyre inkább leszakadó régióvá vált az elmúlt években. A beruházások elmaradtak, a lakosok külföldön vagy az ország fejlettebb, több munkalehetőséggel kecsegtető területein keresik a boldogulást. A megyeközpont, Pécs hosszú évek óta csak a botrányokkal és a csődközeli állapottal tud bejutni az országos hírekbe.