Volánbusz: orosz rulettet játszanak a sofőrökkel és az utasokkal

Volánbusz: orosz rulettet játszanak a sofőrökkel és az utasokkal

Egy neve elhallgatását kérő, hivatalos vezénylőtől jutott információkhoz a Volánbusznál uralkodó áldatlan állapotokról Bana Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője. A konzervatív politikus szerdai sajtótájékoztatóján ismertette ezeket az anomáliákat, melyek a Volánbusz dolgozóinak kizsigerelésére irányulnak, és őket a jogszabályok áthágására, kijátszására kényszerítik.

Bana ismertette, a társaság sofőrei napról napra túlterheltebbek, ami komoly veszély rájuk és az utasokra nézve is. A képviselő ezért arra szólította fel a Volánbuszt, rendezze a vezénylési rendet, valamint tartsa be a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó szabályokat.

A politikus konkrét példákkal is alátámasztotta mondandóját. Ismertette, az 50 kilométernél rövidebb utak esetében nem kell rögzíteni a megtett utat és a pihenőidőt.

Így akár négyszer 48 kilométert is megtehetnek a sofőrök érdemi és a törvény által szabályozottan előírt pihenőidők betartása nélkül

– hívta fel a figyelmet. Más példákat felhozva bemutatta, a sofőröknek akár napi 18-19 órás műszakokat is kell vállalniuk, amelyből – a papír mindent elbír alapon – már „csak” 13-14 óra a ledolgozott munkaórák száma. A buszvezetők sokszor a szabadságukat sem tudják megfelelően kivenni, az esetek döntő többségében csak papíron adják ki nekik.

Bana „külön elszomorítónak” nevezte, hogy a túlvezényléseknél a büntetést nem a vállalat kockáztatja, hanem a sofőr: sok buszvezető nem vállalja, hogy balesetveszélyes járművel dolgozzon, amiért őket büntetik. A képviselő szerint erre jogászok és a szakszervezet bevonásával a lehető legsürgősebben megoldást kell találni.

A politikus kitért arra is, ismeretei szerint a Volánbusz járműparkjában esetenként 20-25 éves, 1,5-2 millió kilométert futott buszokat használnak. Feltette a kérdést:

egy tragédia szükséges ahhoz, hogy elinduljon a változás a társaság gondolkodásmódjában, munkaszervezési rendjében és gépparkja állapotában?

Bana szerint látszat- és marketingintézkedések történtek, de ez nem oldja meg a valós problémákat. Ezért felszólította a kormányzatot, független ellenőrző szervezetek bevonásával indítsák meg a géppark felülvizsgálatát, a futásra alkalmatlan járművektől azonnal váljanak meg, továbbá vállaljon nagyobb terhet a gépjárműállomány lecserélésében! Sürgősnek tartotta, hogy a kormány indítson bérrendezést a szakmában, csökkentse a buszvezetők túlterheltségét, indítsanak képzési és valódi életpályát kínáló programot, hogy a buszvezetők és az utasok is biztonságban érezhessék magukat az utazások során!

Bana úgy értesült, amennyiben nem történik változás a fizetések és a munkakörülmények ügyében,

több ezer autóbuszvezető hajlandó ügyvédi letétbe helyezni a felmondását, illetve szervezetten, adott napon több százan mennének betegállományba.

A politikus közölte, első körben a sajtót értesítették ezekről az esetekről, de a későbbiekben parlamenti lépésekre is számíthatnak tőlük, valamint a Volánbusz irányába is tesznek lépéseket a megoldás érsekében.