Nem fertőződtek meg koronavírussal a Kambodzsában kikötő hajó magyar utasai

Nem fertőződtek meg koronavírussal a Kambodzsában kikötő hajó magyar utasai

Nem fertőződtek meg koronavírussal a Kambodzsában kikötő hajó magyar utasai - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-videojában csütörtökön.

A Kambodzsában kikötő hajó utasain a helyi egészségügyi szervek elvégezték az összes tesztet, eredményük negatív lett, így a hajón utazó három magyar állampolgáré is - jelentette be Szijjártó Péter az MTI beszámolója szerint.

Közölte: Ázsia több országa nem adott kikötési engedélyt a holland zászló alatt hajózó óceánjárónak, amelynek fedélzetén a három magyar állampolgár is tartózkodik.

A negatív tesztet követően az utasok elhagyhatják a hajót. Amennyiben a magyarok igénylik, a minisztérium segítséget nyújt hazajutásukban - közölte Szijjártó Péter.

A Japánban karanténba zárt hajóról azt mondta, hogy az utasok közül egyre többen betegednek meg, a három magyar állampolgár azonban, aki a személyzet tagjaként tartózkodik a tengerjárón, nincs közöttük.

Már csak néhány nap van hátra a karantén feloldásáig - tette hozzá a miniszter.

A japán hatóságok a múlt héten kéthetes karantént rendeltek el a koronavírus megjelenése miatt a Diamond Princess üdülőhajón, a vesztegzárat elvileg február 19-éig kell feloldaniuk.

A miniszter közölte: 186 magyar állampolgárról tudják, hogy Kínában van; 28-an az öt legveszélyeztetettebb tartományban tartózkodnak.

Szijjártó Péter azt mondta: velük is kapcsolatban állnak, mindenki jól van, segítséget egyelőre senki nem igényelt.