Vérfrissítés után, teljes lendülettel és nagyon hangosan – Interjú Szalóczi Ádámmal

Vérfrissítés után, teljes lendülettel és nagyon hangosan – Interjú Szalóczi Ádámmal

Tíz éves a Nemzeti Hang zenekar.

Rendkívül mozgalmas és fordulatokban is gazdag évet tudhat maga mögött a püspökladányi/debreceni székhelyű Nemzeti Hang, hiszen az Összetartozunk album márciusi megjelenése után pár hónappal arról érkezett híradás, hogy hirtelen „elfogyott” a zenekar Szalóczi Ádám énekes/basszusgitáros mellől, de ősszel már egy friss videoklip publikálásával, illetve egy vadonatúj nagylemez kiadásával fordultak a 2020-as esztendőre. Az elmúlt időszak történéseinek felelevenítését, az aranylemezzé válás útján rohamtempóban haladó Legyetek hangosak című anyag, illetve az új tagok bemutatását, valamint a tíz éves jubileumi évükre tervezettek felvázolását kértük a február 15-én tavaszi turnéját indító csapat vezetőjétől, aki magabiztosan állta a rázósabb kérdéseket is.

 

 - A zenekart követőknek nem újdonság, hogy finoman szólva is minimum mozgalmas hónapokat tudhatsz magad mögött, minden értelemben. Ha nem bánod, nem is vacakolnánk, azonnal a legkényesebb témát venném elő. A tavaly tavaszi Összetartozunk lemez megjelenése után sikeresen elindult a koncertszezon, aztán július legelején jött a hír, hogy távozott a gitáros és a dobos…

 - Nem csak a gitáros és a dobos távozott, hanem a teljes zenekar kicserélődött. De nagyon örülök a kérdésednek, mert rengeteg pletyka, félinformáció és rosszindulatú találgatás látott napvilágot különböző fórumokon. Így most egyszer és mindenkorra, végérvényesen tisztázhatjuk, hogy mi is történt valójában a zenekarban lezajlott tagcserékkel kapcsolatosan.

Nagyon hosszú ideje érlelődött már ez a helyzet. A 2017-es Nincs kegyelem albumunk utáni siker elég érdekes folyamatokat indított el a három ember fejében. Ugye érted, hogy mire gondolok...  Egyre vállalhatatlanabb emberi magatartásokra derült fény, de a zenei irányvonalban is voltak nézeteltéréseink. Sőt, szakmailag és művészileg sem ütötték meg azt a szintet, amit én vagy a menedzsment elvárt volna tőlük.

A zenekar 10 éves jubileumi évébe már egy teljesen kicserélődött és megújult csapattal akartunk belevágni, ezért ha önként, maguktól nem távoztak volna, rövid időn belül amúgy is megváltunk volna tőlük. Szerencsére tálcán nyújtották át a szakítás lehetőségét, megkímélve engem és a zenekar két menedzserét a további bonyodalmaktól. A kialakult helyzet így a lehető legmegfelelőbb időben és a legjobban sült el számunkra.

Bár még csak fél év telt el a tagcserék óta, de ez a rövid idő máris engem igazol. A Nemzeti Hang sikeresebb, mint valaha. Mindenesetre a legjobbakat kívánjuk nekik a jövőre nézve, mind zenében, mind pedig a magánéletükben.

cikkbe NH kozos

 - Mindeközben egyszer sem fordult meg a fejedben, hogy megszüntesd a Nemzeti Hangot?

 - Nem, nem fordult meg ilyesmi a fejemben és remélem, hogy a jövőben sem fog. Az évek alatt már annyi munkát tettem bele, és annyi áldozatot hoztam ezért az egészért, hogy eszembe sem jutott feladni. Amíg lesz érdeklődés a közönség részéről, addig egészen biztosan csinálni fogom a zenekart. A közönség szeretete és támogatása tartja életben az NH-t. Ez lendít át a nehéz napokon. A kitartásomban és az elkötelezettségemben nem lesz hiba, ezt megígérhetem.

Nézd, 10 évvel ezelőtt én alapítottam ezt a zenekart, én találtam ki a nevét, én vagyok az összes Nemzeti Hang dal zeneszerzője és szövegírója. Az első években én készítettem az albumok grafikáit, az első klipeket, vagy az első koncertplakátok terveit is. Ezer szállal hozzám kötődik minden, amit ma Nemzeti Hangnak nevezünk.

De miért is szüntettem volna meg a zenekart? Azért mert ez a három ember nem törődve a rajongókkal, a leszervezett koncertekkel és a lekötött stúdióval elhagyta a csapatot? Semmibe véve a menedzsment és még egy csomó ember munkáját?  Ugyan már… Csupán egy kis zavar került a gépezetbe, de a munka egy percre sem állt le.

cikkbe NH Adam

 - Az új lemezt „segítőtársakkal” rögzítetted. Miért volt fontos, hogy még novemberben kijöjjön ez a jubileumi album? Hozzáteszem, nálatok elég látványosan nem csak úgy ad hoc módon működnek a dolgok, hanem vélhetően alaposan megtervezett a zenekari háttérmunka, úgyhogy, gondolom ennek is megvolt a jó oka.

 - A kérdés első felére válaszolva, Szilágyi István dobolta és Király István gitározta fel a lemezt, valamint Tomku Milán a nyíregyházi Tortuga zenekar énekese közreműködött a vokálokban. Pisti egyébként a debreceni MMP hangstúdió (ahol a felvételek készültek – a szerk.) egyik tulaja is egyben. Így kézenfekvő volt, hogy „házon belül” oldjuk meg a dobfelvételeket.

A kérdés második részére pedig, valóban, a Nemzeti Hang körül semmi nem történik véletlenül. Mindig mindent megpróbálunk a végtelenségig, szinte már őrült precízen kidolgozni. Szerencsére már elértük azt, hogy a dolgaink egy-két évre előre be vannak tervezve, legalábbis ami a kiadványokat, klipeket és egyéb megjelenéseinket illeti. Aztán további két-három évre előre pedig nagyobb vonalakban meghatározzuk a terveinket. Mindig van rövid - közép - és hosszú távú célunk. Mindezeket nagyon szigorúan vesszük.

cikkbe NH hangosak front

Az új lemez, a Legyetek hangosak novemberi megjelenése tulajdonképpen így a korábbi terveink pontos megvalósítása volt. A stúdióidő egy évvel előre le volt kötve, aztán a megjelenő CD terjesztése, klipek gyártása, promóciója és egyéb munkák is be voltak már tervezve. Ráadásul az új megjelenésünk már jó előre be volt harangozva a rajongóink felé is. Ugyanakkor új albummal akartunk belépni a 10 éves jubileumi évünkbe, hogy a közönség a koncertszezon kezdésére megismerje a Legyetek hangosak dalait. Szóval, minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Sőt, talán még egy kicsit jobban is. Hiszen a CD rohamléptekkel közeledik az aranylemez státusz felé. Eddig egyik korábbi anyagunk sem volt még ilyen sikeres, ilyen rövid idő alatt.

 - Minden zene és szöveg készen állt a részedről a stúdiózásra, vagy még a munkálatok alatt is alakult egy s más?

 - Nagyjából készen voltam a dalokkal, de sok mindent még finomítani kellett a stúdióban. Volt több olyan szöveg is, ami a végleges formáját ott kapta meg. A két stúdiós kolléga, Szilágyi Pisti és Czifra Sanyi nagy türelemmel és nagyon fontos szakmai tanácsokkal próbálta kihozni belőlem a maximumot. Úgy gondolom, ez sikerült is.

Mint a korábbi Nemzeti Hang anyagokra, a Legyetek hangosak lemezre is 12 dalt vettünk fel. A rajongói visszajelzések azt mutatják, hogy rendkívül erős albumot sikerült letennünk az asztalra, mind zenében, hangzásban és szövegekben egyaránt. Néhány számot meglepődve fogadtak a hallgatók, ilyen a Szélben szálló história, ami a Nemzeti Hangtól egy kicsit szokatlan hangvételű, vagy a harcos szövegű Nyomorult vagy. Egyébként ez az utóbbi dal a legnépszerűbb a lemezről.

Meg kell említenem a borító grafikát is, amit Bakos „Yozsó” József barátunk követett el. Ő rajzolta korábban a Fejvesztve klipünket is. Így a 10 éves jubileumhoz méltó, gyönyörű kivitelezésű, digipak csomagolású CD kerülhetett a rajongóink kezébe.

cikkbe NH hangosak 3

 - Most már nem csak a honlapotokon (egy minimális bemutatkozással), hanem fotókon és videoklipben is láthatóak az NH új tagjai. Miért pont ők lettek a kiválasztottak, és hogyan sikerült őket csatasorba állítani?

 - Nagyon sokan jelentkeztek a megüresedett helyekre, és én is nagyon sok embert megkerestem. Nem akartam elkapkodni a dolgot, próbáltam megfontoltan és sok szempontot figyelembe véve, főleg az előző évek tapasztalatai alapján dönteni. Természetesen nagyon fontos tényező volt a zenei előélet, a tapasztalat, az elhivatottság. Büszkén mondhatom, hogy neves zenekarok tagjaitól is jöttek ajánlások vagy bemutatások, hogy kiket kellene meghallgatnom. Szinte már majdnem castingot kellett tartanunk, annyi ember közül kellett választanunk. Végül a már bemutatott Szűcs Máté (gitár, vokál), Piros-Pozdora Bálint (gitár, vokál) és Oláh Norbert József (dob) lettek a kiválasztottak.

 - Eddig két imidzsklipet mutattatok be az új anyagról. A te főszerepléseddel készült Az én történetem kisfilmjét, valamint a Legyetek hangosak videóját, amiben már mindannyian láthatóak vagytok. Utóbbit ismét egy nagyon különleges helyszínen forgattátok, mert – ahogy egy FB-posztban írtátok – még az előzetes bejáráshoz is balesetvédelmi oktatásra volt szükség. Mesélnél ennek a két klipnek az előzményéről, illetve a felvételekről?

 - Az Én történetem mondanivalója miatt adva volt, hogy egyedül szerepeljek a klipben. Kicsit próbáltunk visszautalni benne az elmúlt tíz évre és egyben az új album felvezetőjének is szántuk. A címadó klipet viszont jóval látványosabbra terveztük, hiszen az új csapatot már ezzel a videóval mutattuk be. Hasonlóan sok előkészítő munka és különböző engedélyeztetési eljárás volt vele, mint annak idején a Nincs kegyelem víztározós klipjével.

Maga a helyszín egy régi, üzemen kívüli cukorgyári terület volt. A bontási munkák miatt eléggé háborús állapotok uralkodtak a belső területeken, és valóban komoly balesetveszélynek lettünk volna kitéve, ha nem járjuk be és térképezzük fel előzetesen az épület belsejét. Hatalmas tátongó üregek, több emeletnyi mélység és még sorolhatnám a látványos képeket. Egyébként a forgatásról és a területről készítettünk egy elég komoly werkfilmet, ami hamarosan látható lesz a videós csatornánkon. Ami kimaradt a klipből, azt láthatjátok majd ebben az Így készült kisfilmben.

 - Nem is olyan kis kitérőként, mindenképpen beemelném az interjúba, hogy már több NH cover is készült, sőt, néhány debreceni Rocksulis diák pár hete a félévzáró koncertjén a Nincs kegyelem dalotokat adta elő. Gondolom, ez számotokra is meglepetés volt.

 - A koncert előtti napon tudtuk meg, hogy lesz ez a program. Bár szerettünk volna, de sajnos nem tudtunk részt venni az eseményen, más elfoglaltságunk miatt. Mindig nagyon felemelő érzés, ha felbukkan egy-egy cover vagy feldolgozás a dalainkból. A legjobbakat általában be is szoktuk mutatni a Nemzeti Hang felületein.

 - Az új lemez címadó dalában van két sor, nevezetesen „az a titok, hogy itt nincs titok, minden dal szívből íródott” - ennyire egyszerű lenne a zenekar sikerességének a magyarázata?

 - Nem hiszem, hogy csak ennyi lenne…, biztosan ismered a mondást, amit Arnold Schwarzenegger szokott emlegetni, vagyis „A sikernek nem titka, hanem ára van”. Nagyon sok lemondással, csak kitartó és céltudatos munkával lehet eredményeket elérni.

 

 - A már említett legfrissebb videoklip megjelenése komoly számmisztikai felvezetést kapott, de a témánál maradva, mivel idén 10 éves a zenekar, ezért szerepel a tavaszi turnéplakáton is tíz dátum és helyszín, vagy ez tényleg véletlenül jött össze?

 - Ez teljesen véletlenül jött össze, nem volt benne tudatosság, hiszen az egész 2020-as jubileumi évünk a koncertezésről fog szólni. Viszont annál inkább tudatosak voltunk a 2020.02.02. dátummal. Egy évezredben egyszer van ilyen dátum és mi ki is szerettük volna használni ennek a furcsa számsornak a játékosságát. Ekkor mutattuk be az új klipet és az új csapatot is.

 - És mivel is lehetne zárni ezt az interjút, mint azzal a kérdéssel, hogy a jubileum kapcsán mire számíthatunk még tőletek?

 - A teljes idei év a Nemzeti Hang 10 éves jubileumáról és az új album bemutatásáról fog szólni. Már régen nem koncerteztünk, így tavasszal és ősszel ismét végigjárjuk az ország klubjait, közben nyáron jönnek a fesztiválfellépések is. Nyár elejére tervezünk egy jubileumi nagykoncertet, aminek az előkészületei éppen most folynak. Jönnek még újabb klipek is az új albumról, év végére pedig egy különleges meglepetés kiadványt is tervezünk megjelentetni. Mindezekről időben hírt adunk majd a közösségi felületeinken, de addig is találkozzunk a koncerteken, hogy együtt LEGYÜNK NAGYON HANGOSAK!