A Fidesz megpróbálta a falun élőket a városlakókkal szembeállítani - kevés sikerrel

A Fidesz megpróbálta a falun élőket a városlakókkal szembeállítani - kevés sikerrel

Az utolsó óráihoz érkezett a kampány Fejér megye 4-es számú választókörzetében, és bár nyilvánvaló módon a végeredményről még nem számolhatunk be, de az eddigi tapasztalatokat azért már összegezhetjük.

Időközi választás: Megrázták a gyűlöletfát, és élvezik a gyümölcsét

Taktikát változtattak a kormánypártok. Az eddig meglehetősen udvarias és visszafogott stílusban zajló időközi választás néhány nappal ezelőtt gyökeresen megváltozott: az ellenzéki közös jelöltjét, Kálló Gergelyt gyalázó Facebook-posztok, plakátjainak lefújása és a gyalázkodó szórólapok megjelenése egyértelműen jelzi, újraszabta a kampánydzsekit a Fidesz, vélhetően azért, mert a pozitív kampány nem hozta meg a kellő eredményt.

Például Kálló Gergely, az ellenzéki pártok által támogatott jobbikos országgyűlési képviselőjelölt az N1TV-nek elmondta, bár a Fidesz papíron nem tudott jelöltet állítani, azért az aktivistáik, és módszereik rányomták bélyegüket a kampányra. A kormánypártok a falun élőket próbálták a városlakókkal szembeállítani, de kevés sikerrel - fogalmazott.

"A Fidesz nevében kérek elnézést a választópolgároktól azért, amit ők most kapnak szórólapok formájában, Facebook-on, és minden egyéb más fórumon, felületen. Én hiszek abban, hogy lehet úgy választást nyerni, hogy pozitív kampányt folytatunk"

- hangsúlyozta Kálló Gergely.

Sajnos, úgy fest, hogy ez ellenfeleink nem hisznek ebben

- tette még hozzá.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/lCJTFQeL1fI.jpg?itok=sFx-zRwL","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=lCJTFQeL1fI&feature=youtu.be","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

A Fejér megyei kampány másik már most levonható tanulsága, hogy a valóságban is működhet az ellenzéki pártok közti együttműködés.

A választókerület mondjuk tökéletes terep a főpróbára, hiszen azt már 2018 áprilisában is megnyerte a Jobbik színeiben induló Pintér Tamás. Sőt, a központnak számító Dunaújvárosban úgy lett 2019 őszén polgármester, hogy a vezetésével nemcsak a településvezetői pozíciót, hanem az összes körzetet is elnyerte az ellenzék, lenullázva ezzel a Fideszt.

Ennek pedig gyakorlati haszna is van, ahogy azt a hvg.hu-nak az egyik szocialista aktivista el is mondta: ebbe a kampányba mindenki belead, amit tud, naponta 50-60 ember van jelen. "

A Jobbik a legmegbízhatóbb partnerünk, nem vertek át. Amire azt mondják, hogy meglesz, az megvan - gondolok itt aktivistákra, szavazóköri megbízottakra, közös finanszírozásra. Ez szokatlan a hazai belpolitikai helyzetben"

- fogalmazott a portálnak a szocialista forrás.

Kálló Gergely ezt azzal egészítette ki a hvg.hu érdeklődésére, hogy szerinte

"ez nagyon fontos választás mindkét oldalnak, jelenlegi ismereteink szerint 2022-ig ez lesz az utolsó választás, aztán ráfordulunk a célegyenesre".

Győzelme Kálló szerint azt üzenné, hogy az összefogás a parlamenti választáson is sikeres recept (vereség esetén is ugyanígy gondolja amúgy), ha viszont veszít, akkor a Fidesz érvelhet azzal, ellenük még így is kevesek.