Csak idén közel kétmilliárd forint lesz a Puskás Aréna működtetése

Puskás
Facebook/Puskás Aréna

A 190 milliárd forintból épült Puskás Aréna üzemeltetésére a kormány egy határozattal majdnem 1,9 milliárd forintot csoportosított át a 2020-as évre - írja a 444.

Az üzemeltetésért és hasznosításért felelős Nemzeti Sportközpontok (NSK) főigazgatójával, Kovács Norberttel az NSO beszélgetett február elején, az interjú központi témája az volt, hogy önfenntartó lehet a stadion.

Kovács akkor így fogalmazott a létesítmény működtetésével kapcsolatban:

Úgy tervezzük, hogy évi tíz-tizenöt nagyobb rendezvényünk lesz, jellemzően mérkőzések és koncertek, valamint évi száz-százhúsz kisebb eseményt szeretnénk befogadni. Ezek a már említett üzleti vagy kulturális rendezvények az exkluzív rendezvényterekben és a nyitott helyszíneinken. Mindenképpen önfenntartó gazdálkodásra és pozitív egyenlegre készülünk az épület rendezvények révén történő hasznosításából, az Euro 2020 mérkőzéseiből, továbbá az üzleti beszállítóinktól származó bevételekből. Ne felejtsük el, hogy a Nemzeti Sportközpontok költségvetési szerv, így az aréna bevételeit az NSK közvetlenül a központi költségvetésbe fizeti be.

Azért megy üresen, éjjel is a Puskás Aréna világítása, mert szép

Az Országgyűlés, a Lánchíd, a Budai vár vagy a Szabadság-szobor alkotta szimbolikus közegbe került az új Puskás Aréna, már ami azt illeti, hogy éjjel díszkivilágítást kell kapnia. A stadion ugyanis az átadása óta sem sötétült el, a nemzeti színekből álló megvilágítás minden éjjel látható.