Kálló: A néppártosodásnak köszönhető a Fidesz elleni siker

Kálló: A néppártosodásnak köszönhető a Fidesz elleni siker

Nem készült beszéddel a múlt vasárnapi időközi országgyűlési választás estéjére Kálló Gergely jobbikos politikus, az ellenzék jelöltje, ő maga ugyanis – ahogy a munkatársaitól is elvárta – aktívan kivette a részét a kampányból: létrára mászott, szórólapozott, standolt – mondta a konzervatív politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este.

Kálló úgy véli, azért tudtak nyerni, mert – minden beképzeltség nélkül – személyében egy olyan embert találtak, aki hitelesen tudja képviselni a dunaújvárosi térségben élők problémáját.

Ezt át is tudtuk adni a választóknak, a választók ezt elhitték, és én így fogok dolgozni a jövőben, tehát a bizalmukra rá fogok szolgálni

– tette hozzá. Úgy látja az elmúlt években végzett munka adja az ő hitelességét, mivel Pintér Tamás korábbi országgyűlési képviselővel, Dunaújváros jelenlegi polgármesterével

együtt vették vállukra az egész választókörzetet,

és egy elég komoly problématérképet alkottak meg. Kálló emlékeztetett, Pintér Tamás parlamenti felszólalásai sem az országos politikáról szóltak, hanem a dunaújvárosi térség problémáiról az ott élők érdekeit képviselte. A frissen megválasztott képviselő úgy gondolja, ezt róla is el tudják képzelni a választók, ezért kapta meg a bizalmukat.

Kálló az alacsony részvételt azzal magyarázta, hogy egy időközi választáson nincs meg az az országos felhajtóerő, amikor „még a csapból is a politika folyik”, illetve hogy a fideszes szavazók nem mentek el szavazni. Szerinte a fideszesek „meglepődtek”, ugyanis az önkormányzati választás előtt a sajtójuk migránsok betelepítésével, csőddel, kutya- és macskahús evésével riogatta őket, majd

száz nap elteltével egy stabil, kiegyensúlyozott városvezetést látnak a hazugságokkal ellentétben.

Kálló Gergely, aki Dunaújvárosban polgármesteri kabinetfőnök volt, erről a pozícióról úgy vélekedett, az önkormányzati teendők mellett azért is felelt, hogy az együttműködés gördülékeny legyen polgármesteri, alpolgármesteri, illetve önkormányzati képviselői szinten.

A Jobbik néppárti fordulatáról szólva úgy gondolja, ennek köszönhető, hogy akár ő, akár Pintér Tamás, akár az önkormányzati választáson országosan sikereket tudtak elérni a Fidesz ellen. Szerinte az ellenzéki tárgyalás fő momentuma sosem az, ami elválaszt, hanem ami összeköt. Ha a tárgyalások során sérelmeket róttak volna fel egymásnak, akkor az egész csak

veszett fejsze nyele lett volna

– mondta Kálló. Ők azonban azokat a dolgokat keresték és találták meg, ami összeköti őket, és ennek köszönhető, hogy konfliktus nélkül tudják vezetni a rájuk bízott várost, települést.

Első teendői között említette, hogy a kormányzatnak vannak ígéretei a modern városok program keretein belül. Példaként említette az elektromos buszok beszerzését, az e-mobilitás kérdését és a Barcsi úti arborétum fejlesztését. Hozzátette, ezek hosszú-hosszú ideje görgetett dolgok,

ezeket vasakarattal kell képviselni az Országgyűlésben,

ki kell sajtolni a konkrét dátumot, amikor a fejlesztésekre szánt pénzek elérhetőek lesznek.

A teljes interjú itt tekinthető meg:

 

Mint ismert, Fejér megye 4. választókörében azért kellett időközi választást kiírni, mert a 2018-ban ugyancsak jobbikos színekben megválasztott Pintér Tamást 2019 őszén Dunaújváros polgármesterévé választották, ami összeférhetetlen a parlamenti mandátummal. A vasárnapi választáson a választásra jogosultak 29 százaléka vett részt, a megjelentek abszolút többsége, 56,29 százaléka Kálló Gergelyre voksolt.

Ellenzéki győzelem Dunaújvárosban: Kálló Gergely országgyűlési képviselő

Kálló Gergely, az ellenzéki pártok közös jelöltje győzött a Fejér megye 4. választókerületében rendezett időközi országgyűlési választáson. Az ellenzéki pártok közös jelöltje 92.59 százalékos feldolgozottság a szavazatok 58,12 százalékát szerezte meg, a függetlenként, de a Fidesz-KDNP támogatásával indult Molnár Tibor 35.68 százalékot kapott.

A Fidesz a függetlenként indított iváncsai polgármestert, Molnár Tibort támogatta, aki a voksok 37,72 százalékát gyűjtötte be. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán Dunaújváros korábbi jegyzője, Sürü Renáta végzett 2,93 százalékkal.