Orosz Bernadett támadója állítja, nem emlékszik semmire, sírt a képek láttán

Orosz Bernadett

Exkluzív interjút adott a Borsnak, Orosz Bernadett párja, aki az asszonyt egy bujáki osztálytalálkozón úgy összeverte, hogy az utána róla készült fotók országos visszhangot kaptak és a párkapcsolaton belüli erőszak emblematikus képeivé váltak.

„Menekülök, ott van velem a két kicsi is, és mindig megöl" - a bántalmazott nők szerint a sajnálat kevés

A sajnálat kevés, tettekre van szükség - hangzott el azon az emberi jogok világnapja (december 10.) alkalmából tartott budapesti rendezvényen, amelyen a családon belüli erőszak áldozatait képviselő Szelíd Motorosok átvehették a Fehér szalag díjukat, valamint ahol felszólalt Orosz Bernadett is.

Az egykori alezredes az ügyvédje társaságában nyilatkozott a lapnak, ahol azt állította, hogy szinte eszelősen szerette Bernadettet annak ellenére, hogy a nő más férfiakkal is viszonyt folytatott. Az ominózus osztálytalálkozón pedig épp bejelentették, hogy kétévnyi együttlét után összeházasodnak.

A férfi elismerte, hogy ivott azon az éjszakán, de nem sokat, így nem is érti, hogy miért nem emlékszik a történtekre. Mint mondja

„egy filmszakadás után már csak az van meg, hogy a rendőrök támogatnak és kérdezik, mi történt.”

A sajtóban is megjelent képekre azt felelte, hogy

„összeszorult a szívem, és elsírtam magam, amikor megláttam. Nem akartam elhinni, hogy ezt én okoztam. Ha így van, azt nagyon sajnálom, és természetesen vállalom érte a felelősséget”.

K. István ennek ellenére azt állítja, hogy azt elképzelhetetlennek tarja, hogy Bernadett életére tört vagy fojtogatta volna, hiszen mindennél jobban szereti. A férfi az orvosi szakvéleményre is hivatkozott, miszerint a nő sérülései nem minősülnek olyan súlyosnak, mint amilyennek a közzétett fotókon tűnnek.

Szerinte Orosz Bernadett hibázott, mikor a nevét, foglalkozását és lakóhelyét is nyilvánosságra hozta, ami miatt a férfit több kellemetlen incidens is érte. Ezért perelte be őt nemrég ötmillió forintra. Az összeg állítása szerint szimbolikus, mert a megvert nő pontosan ugyanennyit követelt tőle. K. István az ügy sajtóban való megjelenését csupán hergelésnek tekinti és szeretné, ha mihamarabb lezárulna, mert ő már mindent elvesztett, ami fontos volt számára:

„Bernadettet, a gyerekeimet és a munkámat.”

Orosz Bernadett tavaly november 11-én osztott meg négy képet az összevert arcáról, két nappal azután, hogy részeg barátja egy osztálytalálkozón bántalmazta. Az ügy nagy társadalmi felháborodást váltott ki, Bernadett bejegyzésére több mint 33 ezer reakció érkezett és 19 ezren osztották meg azt. Az eseményhez időben közeli végzetes kimenetelű családon belüli bántalmazások a kormányzatot is arra kényszerítették, hogy több évnyi figyelmen kívül hagyás után meghallják a bántalmazottak hangját.

Hohn Krisztina: "A családon belüli erőszak nem magánügy, és nem is valami feminista szöveg"

Van segítség - tegyünk együtt a családon belüli erőszak ellen címmel indított petíciót Hohn Krisztina. Beszélgetésünkből kiderül, az országgyűlési képviselő kiáll az Isztambuli Egyezmény ratifikálása mellett, ugyanis szerinte rendszerszintű változásokra van szükség a további áldozatok elkerülése érdekében. "A családon belüli erőszak nem magánügy, és nem is valami feminista szöveg.

Amennyiben Ön is bántalmazott, vagy a környezetében tud olyanról, aki családon belüli erőszak áldozata, keresse fel az Ökomenikus Segélyszervezet oldalát, ahol anonim tanácsadást kaphat, vagy kérjen segítséget az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat +36-80-20-55-20-as ingyenesen hívható telefonszámán.