Rakétakísérlet általi bizonyítás közben vesztette életét a laposföld-elmélet prófétája

Rakétakísérlet általi bizonyítás közben vesztette életét a laposföld-elmélet prófétája

Az Mad (Őrült) Mike-ként is ismert Mike Hughes szombaton ismét megpróbálta bebizonyítani, hogy a Föld valójában lapos, de a rakétakísérletben életét vesztette.

A férfi nem először próbált saját készítésű, gőzhajtású rakétájával a magasba emelkedni, hogy saját szemével nyerjen bizonyosságot elméletéről, de ezidáig mindig sikeresen landolt. Szombaton a kaliforniai sivatagban tartott kilövésnél azonban nem sokkal a felszállás után probléma adódott, leszakadt a biztonságos visszatéréshez szükséges ejtőernyő és a megközelítőleg 18 ezer dollárból épített szerkezet a földbe csapódott.

A kilövésnél ott volt a Homemade Astronauts című új, kis költségvetésű tévéműsor stábja is, akik filmre vették a tragikus végkimenetelű kísérletet.

A TMZ-nek nyilatkozott a Mike-ot képviselő Darren Shuster, aki azt mondta, hogy 

Amikor Isten Mike-ot teremtette, akkor rendesen belenyúlt a jóba. Nagyon trú fickó volt és az egész életét arra szánta, hogy feszegesse a határokat. Így akart meghalni. RIP.