Nem tudja a szaktárca, hogy hány műhibaper indult az elmúlt öt évben

Nem tudja a szaktárca, hogy hány műhibaper indult az elmúlt öt évben

Legalábbis ez derül ki Rétvári Bence államtitkár Bangóné Borbély Ildikónak címzett írásbeli válaszából. A szocialista politikus a műhibaperekről kérdezte az Emmi miniszterhelyettesét. 

A többi közt azt szerette volna megtudni, hogy milyen segítséget nyújtott az állam az orvosi műhibaperben felperesként eljárt személyek peres képviseletében - de ezt a kérdést szokása szerint figyelmen kívül hagyta Rétvári.

Arányaiban egyre kevesebbet költ a kormány egészségügyre és oktatásra

A kormány szerint a 2020-as költségvetésben több pénzt fordítanak egészségügyre, oktatásra és nyugdíjra is mint 2010-ben, ugyanakkor ezek csak számok, valójában GDP-arányosan csökkentették az ezekre fordítandó pénzt - derül ki a Népszava cikkéből, amiben összehasonlították a 2010-es zárszámadást a 2020-as költségvetéssel.

Az államtitkár viszont még arra a kérdésre sem válaszolt, hogy hány műhibaper indult 2014 és 2019 között Magyarországon havi és megyei bontásban. Rétvári szerint ezekről az adatokról nem vezetnek nyilvántartást és erre vonatkozó kötelezettségük sincs.