MSZP–Párbeszéd-frakció alakulhat a fővárosi közgyűlésben

MSZP–Párbeszéd-frakció alakulhat a fővárosi közgyűlésben

Megkezdte a frakciószövetség létrehozásáról szóló egyeztetéseket  az MSZP és a Párbeszéd budapesti képviselőcsoportja. Karácsony Gergely főpolgármester ezt a főváros 2020-as költségvetéséről szóló tárgyalás előtt jelentette be.

Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés ülése előtti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megkezdték az egyeztetést egy frakciószövetség létrehozásáról a Párbeszéd és az MSZP fővárosi képviselőcsoportja között. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy minden ellenzéki képviselőre számítanak és továbbra is minden párttal együtt kívánnak működni, de a szocialistákkal a parlamenthez hasonlóan szorosabbra fűznék a kapcsolatot. A Népszava úgy tudja, Karácsony Gergely a IX. kerületi polgármesterrel, Baranyi Krisztinával is tárgyal.

A sajtóhírek szerint azért indultak tárgyalások, mert az elmúlt napokban Kiss László III. kerületi és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester is elhagyta az MSZP-t, hogy a DK-hoz csatlakozhasson. Ha az MSZP, a Párbeszéd és Baranyi Krisztina is frakciószövetséget alkotna, akkor 8 fővel rendelkeznének, ellentétben a hat fős Demokratikus Koalícióval.

Költségvetés: a kormány miatt óriási teher nehezedett a fővárosra

Elfogadta az új költségvetést a főváros, amely az ellenzéki politikusok szerint gyökeresen szakít az elmúlt 10 év hagyományaival. Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum főpolgármester-helyettese úgy fogalmazott, hogy rendkívül nehéz körülmények között állt össze a büdzsé, mert a kormány miatt óriási teher nehezedett a fővárosra. 

Az előző városvezetés egy 50 milliárd forintos hitelfelvétellel számolt, amivel mi viszont nem számíthatunk"

- jegyezte meg a politikus. 

Hozzátette, hogy szeretnék bevonni Budapest polgárait is a döntésekbe, éppen ezért a költségvetésben 1 milliárd forintot tette félre annak érdekében, hogy a lakosok határozhassanak annak felhasználásáról. 

„Úgy gondoljuk, hogy nagyon nagy a távolság a hivatal és az állampolgárok között, ezért szeretnénk az ún. részvételi költségvetéssel ezt áthidalni." 

Kerpel-Fronius Gábor nem tudta megerősíteni azt az információt, hogy a Biodóm miatt távozott volna Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója, ugyanakkor úgy véli, hogy nagyon nagy problémák vannak a beruházás körül. Az Alfahírnek azt mondta, hogy a projekt Karácsony Gergely által bejelentett átvilágítása jelenleg is tart.