A gyalogosok között fognak razziázni a rendőrök Budapesten

A gyalogosok között fognak razziázni a rendőrök Budapesten

A gyalogosközlekedést is ellenőrzi a rendőrség a szokatlanul sok baleset miatt Budapesten: hetente kétszer - előre be nem jelentett helyeken és időpontokban - razziákat tart a főváros útjain - közölte a hirado.hu pénteken.

Kiemelték: 2020-ban másfél hónap alatt kilenc halálos gyalogosgázolás történt a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vizsgálatai szerint a kilenc esetből hatban egyértelműen a gyalogos volt a felelős.

Balogh Ádám, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője elmondta, a balesetek leggyakoribb oka, hogy a gyalogosok nem a kijelölt átkelőhelyen mennek át vagy a tilos jelzés ellenére lépnek az úttestre. Egyre többször tapasztalják azt is, hogy a gyalogosok olyan tevékenységet végeznek, ami eltereli a figyelmüket a közlekedésről, és nem néznek körül: telefonálnak, üzenetet írnak vagy éppen zenét hallgatnak.

A BRFK szerint kirívóan sok haláleset történt az idén a figyelmetlenség miatt, ezért halálos gázolások felvételeivel szeretnék figyelmeztetni a lakosságot arra, hogy körültekintően közlekedjen.

Azt írták: a halálos és az elütéses balesetek visszaszorítása érdekében a BRFK megkezdte a gyalogosok közlekedésbiztonsági ellenőrzését, ezt főként forgalmas kereszteződésekben végzik. A hirado.hu-nak küldött tájékoztatásuk szerint a cél a gyalogosok közlekedési moráljának javítása.

(MTI)